II. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11. A betegek világnapja.

1858-ban ezen a napon jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak Lourdes-ban, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt.

 

E helyen 1864-ben templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”

Teljes élet nem más, mint az életminőség, vagyis a testi, lelki, szellemi JÓL LÉT foka. (nem tévesztendő össze a jóléttel, amelyre olyan nagyon vágyakozunk.)

A teljes életet élő ember az egésznek (közösségnek) élő és éltető része (tagja). A magyar nyelv egyedül álló módon fejezi ki ezt az életminőséget; az ilyen ember egészséges.

A betegség okán a testi, lelki, szellemi jól-létben támad zavar. Ez nem csak testi betegséget jelent, hanem ennek velejárója a szegénység is. Ez együttesen az ember nyomorúsága.

Az evangélium tanítását ismerve nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást, a gyógyulást a technika fejlődésétől, árbefagyasztó vagy éppen pénzt rendelkezésre bocsátó intézkedésektől, politikai rendszerváltozásoktól várja.

Gyógyulás ott történik, ahol az emberek, orvosok, tanárok, papok, Jézus egyszerű jóságát gyakorolják, vagyis találkoznak a betegekkel, az igazságot keresőkkel, s azokkal, akik bűneik terhét hurcolják.

by: VEJ

Forrás:https://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35493717