A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír[5] ünnep[forrás?] október 31. éjszakáján (ami a Mindenszentek katolikus ünnep előtti este)[6]), amit elsősorban az angolszász országokban tartanak. Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból,[7] akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is.[8][9]
A történelem során több hasonló római kori ünnep is elvegyült a kelta halálkultusz[10][11] samhain nevű ünnepével, ezért mai állapotában ez az autentikusnak ismert pogány ünnep az ókori mediterráneumból származó elemeket is tartalmaz, amely kiegészült az ír nép szokásaival és az észak-amerikai, nyugat-európai vidám ünnepi és gasztronómiai[12][13][14] bolondozással, töklámpás faragással, jelmezes kéregetéssel, beöltözős partikkal, almahalászattal is.
A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó maskarákba, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit. Stefan Moser szerint – aki a salzburgi kelta múzeum igazgatója – „az a tény, hogy a halloween egy kelta gyökerű szokás, olyan mítosz, amely a Halloween elterjedésével kezdődött, és azóta nem távolították el, azonban nincs komoly kapcsolat a két dolog között.”[15] Amerikában az 1900-as évek elejétől vált egyre népszerűbbé, majd a legkedveltebbé halloween ünnepe, az ünnepi fesztiválokon szörnyek, boszorkányok, földönkívüliek, kalózok, rajzfilmek és mesék szereplői, állatok és hírességek maszkjait viselő jelmezesek jelennek meg.[16]
A halloweenhez kapcsolódó szokások eljutottak Magyarországra is,[17][18] a bulizós és játékos hangulatú harsány szokásokkal és a vicsorító vagy vigyorgó, de rendszerint világító töklámpás szimbólumával, amely jellegzetes kellékként az ír népszokás faragott karórépájából az évszázadokig tartó változások során a mai napig megmaradt.[19][20] Habár a hertfordshire-i Egyetem professzora, Owen Davies szerint tudományosan bizonyítható, hogy az emberiség már legalább négyezer éve rögeszmésen fél a boszorkányoktól,[21] a mai halloween fesztivál legnépszerűbb elemei mégiscsak a boszorkányok, a kísértetek, fekete macskák, mitikus természetfeletti lények, tündérek, koboldok és egyéb rémségek seregei. Maga az ünnep nem ezeknek a negatív entitásoknak a dicsőítéséről és imádatáról szól, mert ezek a halloween fő gyökerét képező samhain ünnep ősi kelta hiedelemvilágából extrém kellékként maradtak meg, kiegészülve egyébként későbbi római és keresztény elemekkel is.
Bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween
Forrás: hu.wikipedia.org