Két és fél óra elteltével a buszon ülök. Megyek haza. Sötét van. Csak a busz reflektorai világítják meg az utat. Legszívesebben elaludnék, de félek, hogy akkor nem szállok le időben. Ehelyett gondolkodom. Ilyenkor végig gondolom a napomat. Valójában egyáltalán nem csodálkozom, hogy fáradt vagyok, hiszen fél 6-kor keltem és most fél hétkor buszozom haza. De már megszoktam… Egyetemre kell mennem, hogy megmutassam magamnak és másoknak, hogy érek valamit és talán még kicsivel többet kereshetek, mint a minimálbér.
Perfekcionistának neveltek, ezért mindenből kitűnő akarok lenni, úgy is, hogy valójában egyes tantárgyakhoz semmi tehetségem. Ez rengeteg frusztrációt okoz… Igazság szerint szeretek tanulni, új dolgokat megismerni, felfedezni hogy milyen és hogyan működik a világ. Szomjazom a tudásra, ahogy a legtöbb diáktársam is, de út közben valahogy elfogy a lelkesedésünk. A tanulás nem a szenvedélyünkké, csak a kötelességünkké válik…
Sokszor nem értem, miért kell annyi lexikális tudást bemagolnunk, mint manapság. Miért kell egy költőtől több mint tíz versének az elemzését megtanulni? Miért kell ilyen sok versnek az elemzését tudni, amikor még az órán arra sincs idő, hogy elolvassuk a verseket, csakis az elemzését diktálja le a tanár? Miért van mindennap testnevelés óra és miért kell egyáltalán osztályozni a teljesítményünket, ha az óra azért van, hogy mozogjunk és legyünk egészségesek? Miért kell még annak is fizikát tanulnia tizenegyedikben, aki nem is fizika fakultációt vett fel? Meg úgy egyáltalán, miért nem lehet azokat a tárgyakat tanulni, amelyek tényleg érdekelnek bennünket? Miért volt kilencedik osztályban negyvenhárom órám egy héten és utána miért kellett még otthon is tanulnom?
Elismerem, hogy szükséges az alapműveltség, de az iskolában tanultak több mint felével soha többet nem találkozunk az életben… Megfogadom, hogy tenni fogok azért, hogy a gyerekeimnek ne így kelljen majd életük legszebb időszakát tölteniük, még akkor sem, ha egyetemre akarnak menni és a legtöbbet akarják majd kihozni az életükből. Ilyenekről gondolkodnék, ha nem lennék annyira fáradt, ezért csak azt gondolom át, hogy holnap miből fogunk dolgozatot írni és szóban felelni.
Hazaérek, Anyukám széles mosollyal és meleg vacsorával vár itthon. A héten még alig beszélgettem vele. Gyorsan megvacsorázom, elmegyek fürdeni, mert még matematika házit kell írnom és átnézni az anyagot a témazáró dolgozatokhoz… De fél tizenegykor már becsukom a tankönyvet, mert már nem tud az agyam többé figyelni, a szavak kifolynak a tudatomból és csak aludni akarok. Másnap reggel fél hatkor felkelek…
Bővebben: https://diakparlament.hu/blog/2020/11/08/probalok-ebren-maradni/
Forrás: Hajagos Veronika, diakparlament.hu