Érdekes kérdés, amivel az elmúlt tíz évben biztosan nem, de lehet, hogy még soha nem kellett ilyen komolyan foglalkozni. Mennyi idő alatt lehet megszervezni, megtartani és kijavítani a vizsgákat úgy, hogy mindez ne veszélyeztesse az idei felvételiket?

 

Mindennel együtt bő egy hónap kell az érettségi vizsgák lebonyolításhoz”

– mondta az Eduline-nak egy budapesti középiskola igazgatója, akit a jelenlegi helyzetről és az esetleges elnapolásról kérdeztünk.

Amióta a kétszintű vizsgarendszert bevezették, soha nem fordult még elő az, hogy a diákok alig két héttel az érettségik előtt nem tudták volna, mikor és hogyan lesznek a vizsgáik. A koronavírus járvány most ezt is felülírta.

Már az érettségi kérdése is önmagában hetekig megválaszolatlan maradt, a diákok, tanárok és szülők sem tudtak semmit. Csak tippelni lehetett, mi az oktatási kormányzat taktikája – megtartják-e a vizsgákat, elhalasztják őket vagy egyenes el is törlik a 2020-as érettségiket. Április 9-én Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára (egyben a járvány miatt felállított oktatási akciócsoport vezetője) bejelentette, megszületett a jasalat: idén csak írásbelik tartanak, a szóbelik elmaradnak. Ezt a javaslatot egy hét múlva el is fogadta a kormány, így április 16-án hivatalossá vált az idei menetrend. Illetve csak azt hittük, hogy ez a végleges döntés, ugyanis a járvány újra közbeszólt.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a héten arról beszélt, hogy „érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak mozgatásáról a szükséges döntést meghozza a kabinet”. A kérdésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megszólalt, az érettségi időpontjának halasztásával kapcsolatos határidőről annyit mondtak, hogy „az esetleges időpont változtatásnak jelenleg nincs kijelölt, végső határideje”.

Bővebben: https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20200423_Meddig_tolhato_az_erettsegi_hogy_ne_boruljon_a_teljes_felveteli

Forrás: eduline.hu