Az ember jóból és rosszból van
összegyúrva.
Fehérből meg feketéből.
Ezért van az, ha rajtakapsz
valami rossz dolgon, mindig
szürke leszek.
Akkor csak állunk
egymással szemben, mozdulatlanul.
Tehát távolodunk, de közeledünk is.
– * –
Tegnap Márió, az új szomszédunk
kisfia azt mondta, hogy
egy kislányt csak akkor
lehet megszeretni, ha az
mindent kétszer mond.
Az én mamám viszont azt mondta,
hogy ezek gyerekes dolgok,
és a gyerekes dolgokat
egy magamfajta nagylány
már nem hiszi el.
És én a mamának adok igazat.
És én a mamának adok igazat.
– * –
Ha a házunk egy nagy léggömb lenne,
akkorára fújnám, hogy minden barátom,
még a Márió is elférjen benne.
Azután közösen pumpálnánk,
hogy a játszótér, a park,
sőt még a lakótelep is beleférjen.
Így a mi házunk az egész világ lenne.
– * –
Van egy kidöntött fa
az ablakom előtt.
Tavasszal, amikor minden
rügyezik meg virágzik,
zöld ágak nőnek rajta.
Olyankor arra a lányra gondolok,
akinek nagy a hasa és mindig
szomorúan járkál a lépcsőházban.
Amikor több fa lesz, mint ember,
a szomszédok néznek majd
egymásra, akár a tanyán a tehenek,
és nem fogják tudni, hogy most mi van.
– * –
Nyáron a Nap olyan önzetlen,
úgy osztogatja a barnaságot,
mint én az óvodában a vajas kiflit.
De az uzsonna sohasem fogy el,
mert anya másnap ismét beletesz
valamit a táskámba.
Ám félek, hogy a Nap
egyszer egészen kifehéredik.
– * –
Amikor nagy leszek, veszek egy tájat.
Fenyvesekkel és patakkal.
A szélén szélmalom lesz,
a közepén rét.
Nagy, kerek és piros.
– * –
Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket s rácsodálkoznak
ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
belehelyezném őket a zöldbe.
De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok.
– * –
Te rossz vagy apa, meg anya is, mert
sohasem vagytok itthon, amikor este
hazajöttök, fáradtak vagytok, elküldtök
aludni, sohasem játszotok velem, pénzt
adtok, hogy vegyek magamnak játékot,
de minden gyereknek ugyanolyan játéka
van, és nekem nem kell ugyanolyan játék.
De a nagypapa jó, mert ő mindig itthon van,
játszik velem, sohasem mondja, hogy fáradt,
nyáron a Márióval elvisz a tanyára,
kukoricaszárból csinál nekünk varázskardot
meg fosztásból varázsbabát, hogy ripsz-ropsz,
az égből szeretetet varázsoljunk a földre.
– * –
Apa, én tudok repülni! Jól van,
azt én is tudom, hogy minden gyerekkel
előfordul álmában, én viszont igazán
tudok repülni. De csak akkor, ha anya
nincs itt, és te sem vagy itt, sőt senki,
még a Márió sincs velem. Tudod ez azóta
van így, mióta a nagypapa meghalt,
és azt mondta, csak mi ketten tudunk repülni,
a nagypapa meg én, és azt is mondta, hogy ő
most nagyon messzire fog repülni,
talán vissza sem jön ide a kissámlira.
Ám a nagypapa nem mondott igazat,
mert amikor ti nem vagytok itthon,
és a Márió sincs velem, akkor behunyom
a szemem és csapkodni kezdek a szárnyaimmal,
és a nagypapa ott ül a kissámlin,
és mosolyog, mosolyog, és csak ő hiszi el,
hogy tudok repülni.
Anya sem, Márió sem,
és te sem, apa.
– * –
Tudod apa, az lenne jó,
ha eggyel többször jönnél haza,
mint ahányszor elmész.
– * –
Amikor apa legutoljára összecsomagolt,
úgy csináltam, mintha aludnék.
De hallottam, hogy azt mondja neked:
a kocka el van vetve.
Tavaszra, mire apa hazajön,
sok kis kocka lesz?
– * –
Amikor sok csillag van az égen,
én kiosonok az udvarra, hintára ülök,
s elképzelem, amint suhanok a fekete
űrben. Ha a szkafanderen keresztül is
hallanád, amit ilyenkor mondok,
biztosan velem tartanál.
Apa,
a távolság is lehet szkafanderből?
– * –
Szeretem, ha hull a hó.
Azt is szeretem, amikor
apa eljön hozzánk, de nem
szeretem, amikor elmegy.
Olyankor a szívemben
visszafelé hull a hó.
– * –
A boldogság az,
amikor sokat kapunk.
A fájdalom az,
amikor ezt mind elveszik.
Én nem akarok boldog lenni többé,
mert az egyszer nagyon
fájni fog.
– * –
Amikor vacsoráztunk,
anya lefestette a Napot,
persze csak szavakkal,
de a képzeletemben nem a Napra,
hanem legjobban egy csillogó
hógolyóra hasonlított,
a felhő pedig,
mert az is volt a festményen,
egy tintahal képében
úszott nyugat felé,
le a tenger mélyére,
oda, ahol sötét van.
Csak a hógolyó
ragyogott fennt továbbra is,
mintha mindig ott akarna maradni,
akár apa nagy fehér tányérja
a konyhaszekrény tetején.
– * –
Tudod, anya, az egy nagy dráma lesz,
ha nem találom meg az emlékkönyvemet.
– * –
A szeretet barkákban lakik.
Barkák pedig nincsenek.
Vagy ha vannak is,
errefelé igen ritkák.
– * –
Anyától apáig egyetlen út vezet,
az, amelyiken a hatos autóbusz megy.
De ez a járat azóta nem közlekedik,
amióta apa feleségül vette anya
régi barátnőjét, a Cédát.
– * –
Ma vettünk egy kutyát, aki
anya szerint sokkal többet játszik
majd velem, mint a papa valaha is.
De szerintem a Terri egyáltalán
nem hasonlít a papára.
Négy lába van és sokkal alacsonyabb.
– * –
Az igazi dolgok
nagyon mélyen vannak.
A feneketlen tó
fenekénél is mélyebben.
A szívem körül valahol.
– * –
A Terri mostanában nagyon beteg.
És ráadásul valami külföldi
betegsége van.
Az állatorvos azt mondta, hogy
diagnózis.
És ez most már biztos.
– * –
Ha átjön a Márió apukája,
akkor Terri mindig az ágy alá bújik,
mert nagyon fél.
Ha nagy vihar van, Terri akkor is
az ágy alá bújik, mert az égnek
pont olyan csúnya színe van,
mint a Márió-papa nadrágjának.
– * –
Az a rét, amelyik nagy, kerek és piros,
az nem rét.
Legföljebb egy kidurrantott gumilabda.
– * –
Azt mondta a Márió, hogy a spenótot
és a répafőzeléket kimondottan szereti,
csak azért nem eszi meg őket,
mert olyan nagyra nő, hogy ha
lefelé néz, elszédül.
A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van.
– * –
Régen, amikor az emberek még
némák voltak, a halak gyűlést
tartottak, sajnálkoztak egy csomót
az emberek miatt, aztán nekik adták
a beszédet. Ezt anya mondta.
Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb
leszek, összegyűjtöm a szavakat egy
műanyag zsákba és beleöntöm őket a
tengerbe.
Hadd beszéljenek ezután a halak is.
– * * * –
Forrás: Kiss Ottó – Visszafelé hull a hó, ebookz.hu