Aki sosem dolgozott mosogatógéppel, nem tudhatja, mennyi idő, fáradság és energia takarítható meg a segítségével. Ráadásul a konyhában mindig rend lehet, hiszen – ha a családtagok is belátják ezt – a használt edények és evőeszközök azonnal a gépbe kerülnek, a mosatlan sosincs szem előtt.
A mosogatógépekkel való kapcsolat rendszerint úgy kezdődik, hogy meglátogatjuk egy barátunkat, aki megmutatja nekünk frissen vásárolt, mindenféle egyedi programmal, funkcióval és esetleg Wifi kapcsolattal rendelkező eszközét. Amikor – akár ennek hatására – elmegyünk vásárolni, rá kell jönnünk, hogy nehéz kiigazodni a sok márka és modell között.
Ha nem szeretnénk üzletről-üzletre vándorolni, akkor a Vatera piacterén számos termékből válogathatunk. Széles a választék, a biztonságos vásárlás program védelmet nyújt a csalók ellen, pénzvisszafizetési garanciával. Az online piactéren sokszor különleges darabokra is találhatunk, amik esetleg már nem elérhetők, de tudásuk és áruk még mindig versenyképes. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk, felesleges a boltokat járni (ez járvány idején még kockázatos is). Lássuk a legfontosabb szempontokat!
Terítékek száma
Mindig ez az első kérdés, és természetesen a család létszáma és a gép számára rendelkezésre álló hely a döntő tényezők. Hasznos lehet, ha a kötelezőnél egy kicsit nagyobbat veszünk, hiszen vendégeink is jöhetnek és időnként egy-egy nagyobb edényt is el szeretnénk a gépben helyezni, tehát ha elegendő a hely, inkább válasszuk a nagyobb kapacitású mosogatógépet.
Beépíthető, vagy szabadon álló?
Ha a konyhában található a mosogatógép számára kiépített helyünk, akkor nem is kérdés, hogy beépíthetőt válasszunk, így szerves része lesz konyhánknak, szépen belesimul a környezetbe. Ilyenkor a kezelőpultot a gép ajtajába építik, és semmi sem látszik a készülékből, mindegy hogyan néz ki. Ha viszont szabadon állóra van szükség, akkor azért mindenképpen olyat válasszunk, ami jól illik a konyhába, elfér a rendelkezésre álló helyen és esztétikai szempontból is megfelelő.
Bővebben: https://www.helloladies.hu/mosogatogep-valasztasa.html
Forrás: www.helloladies.hu