Az új tanév első napján megkezdte működését az Interaktív Oktatástechnika szak- és hírportál (www.iot.hu).

A portál célja a pedagógustársadalom munkájának segítése a digitális taneszközökkel és -tananyagokkal, a kapcsolódó módszertani, és technológiai képzésekkel kapcsolatos ismeretek és információk egy helyen való közlésével.

A hamarosan lezáródó eszközbeszerzési pályázatot követően, több tízezer interaktív oktatástechnikai eszközzel lesz gazdagabb a magyar oktatási infrastruktúra. A közoktatási intézmények döntő többségében megjelennek a pedagógusi munka eredményességét bizonyítottan növelő, a tanulók körében pillanatok alatt népszerűvé váló interaktív táblák, feleltetőrendszerek, és egyéb korszerű digitális taneszközök.

Az új ismereteket és oktatási módszertant igénylő interaktív oktatástechnikában való eligazodás nem kevés időt és fáradságot követel meg a pedagógusoktól.

„Ráadásul a digitális tábla és a feleltetőrendszerek megjelenése csak a kezdet” – mondja Tarnavölgyi Gábor főszerkesztő, a portál alapítója.

„A digitális taneszközök skálája és ezek alkalmazási lehetősége az oktatásban már ma is rendkívül széles és túlmutat a most bevezetésre kerülő korszerű eszközökön. A digitális írástudás forradalma kétségtelenül hatással lesz az oktatás minden területére, a tolltól egészen a tanterem berendezéséig.”

Az Interaktív Oktatástechnika Portál hiánypótló, a maga nemében egyedülálló módon segíti a pedagógusok munkáját azzal, hogy egy helyen foglalkozik az interaktív oktatástechnikai eszközök, a digitális tananyagok, a módszertani és technológiai (IKT) képzések témaköreivel és az ehhez kapcsolódó pályázatokkal, szakmai eseményekkel.

A naponta többször frissülő tartalom mellett, interaktív, online kereshető eszköz-, digitális tananyag-, és képzési katalógusai teszik rendkívül hasznossá a portált a tanárok, intézményfenntartók számára.

A www.iot.hu az oktatás során azonnal hasznosítható, gyakorlatias információival a teljes nevelési-oktatási vertikumot szolgálja, az óvodai-, az alap-, és középfokú képzésen át a felsőoktatási intézményekig bezárólag.

Forrás: iot.hu