Kroó Norbert a tanárok megbecsülésének javítását sürgetiA magyar gazdaságot leterítő következő csapás a közoktatás színvonalának rohamos romlása miatt bekövetkező szakemberhiány lehet – áll a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát kiíró Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke, prof. Dr. Kroó Norbert idei expozéjában.

A válságot elkerülni csak gyors intézkedésekkel lehet. Az elitoktatás megerősítése mellett külön kell választani a tömegképzést a felzárkóztatástól, nagyobb gondot kell fordítani a tehetséges gyerekek felkutatására és oktatására, de a legfontosabb a pedagógus szakma megbecsülésének helyreállítása.

A Rátz Tanár Úr Életműdíj kilencéves története alatt soha nem volt annyira fontos a pedagógus társadalom megbecsülésének kinyilvánítása a gazdasági elit képviselői részéről, mint napjainkban – jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémián megtartott kuratóriumi ülésen prof. Dr. Kroó Norbert, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke.
„A mai Magyarországon egy veszteséges állami vállalat személyzetise annyi végkielégítést visz haza, amennyit egy középiskolai matematikatanár több tízezer diák 60 évnyi tanításával sem tud megkeresni” – nehezményezte Kroó professzor. „Ijesztő mennyiségű pénz ömlik ki hasonlóan értelmetlenül az államkasszából, ugyanakkor az oktatásügy évek óta jelentős finanszírozási gondokkal küzd. A tanárok állami megbecsülésének hiánya odáig vezetett, hogy a tehetséges fiatalok körében a pedagógus szakma iránti érdeklődés szinte teljesen megszűnt. Ennek következményeként hamarosan olyan pedagógusok tanítják majd a gyermekeket, akik az oktatott tárgykörben maguk is komoly ismerethiánnyal küzdenek, ezért a felsőoktatási intézményekben a nívós szakmai munka helyett a tantárgyi alapismeretek pótlásával lesznek kénytelenek foglalkozni az oktatók.”
A kuratóriumi elnök a legsürgősebb tennivalókat három pontban foglalta össze: a pedagógus szakma javadalmazási rendszerének azonnali átdolgozása; az állami elit- és tömegképzés különválasztása; a tehetségkutatás és -gondozás területi intézményrendszereinek hatékonyabb működtetése.
Kroó professzor az elitoktatás háttérbe szorítását az oktatáspolitika legnagyobb baklövéseként tartja számon, de véleménye szerint megfelelő, jól elkülönült felzárkóztatási programok híján a tömegképzés is nagy bajban van. Az oktatási színvonal már most is érzékelhető, általános csökkenése miatt kialakuló szakemberhiány az eddigi válságnál nagyobb mértékű, hosszabban ható, csak nehezen orvosolható csapást fog mérni a magyar gazdaságra.
Az idő elfogyott – jelentette ki az alapítvány elnöke. Minden tétlenséggel, vagy bizonytalan eredménnyel kecsegtető kísérletezéssel eltöltött év mélyíti azt a gödröt, aminek már régóta az alján vagyunk, ahonnan lassan már kilátni sem lehet, nemhogy kikapaszkodni – fogalmazott a professzor.
A személyenként egymillió forintos díjat idén is két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanár nyerheti el.
A középiskolák, szülői munkaközösségek, volt és jelenlegi tanítványok szeptember 12-ig tehetik meg jelöléseiket a www.ratztanarurdij.hu címen letölthető felterjesztési űrlapon. A novemberben átadásra kerülő díjak nemcsak az üzleti élet elismerésének és köszönetének, hanem a szakma iránti szolidaritásnak a jelképei is. Támogató figyelem és tisztelgés azon hivatástudó, elkötelezett emberek iránt, akik a jövő nemzedéke szellemi pallérozásának felelősségteljes, nehéz munkáját egyre méltatlanabb és zavarosabb viszonyok között is el kell végezzék.

(www.edupress.hu)