Hiller: az uniós pénzeknek köszönhetően nőtt az oktatási büdzsé„Az elmúlt tanévben 11 milliárd forintból 59 közoktatási intézményt újítottunk fel, további 263 közoktatási intézmény projekttámogatási szerződését kötöttük meg, ezek a kivitelezésre várnak 71 milliárd forintos lekötéssel” – mondta el az Inforadio információi szerint Hiller István szokásos év végi meghallgatásán a Parlamenben előtt december 15-én.

Pokorni Zoltán azonban nehezményezte, hogy több mint 160 módosítás született az oktatás jogi szabályozása során, illetve az ígéretekkel szemben az iskolafenntartók eladósodtak és különbségek is csak erősödtek az ország egyes régiói között – írja a Magyar Nemzet.

 

„Az elmúlt évben ugyanazon az úton jártunk, mint a korábbiakban, azon az úton, amelyet szakmailag a legmegfelelőbbnek és a leghelyesebbnek láttunk” – mondta el Hiller István, oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának szokásos év végi meghallgatásán. Többek között az oktatás finanszírozásáról, az integrációs, valamint az Új Tudás program eredményeiről, az iskolai politizálásról és a pedagóguspálya presztízséről kérdezték a minisztert a párbeszéd során – számol be az inforadio.hu.
A tárca vezetője elmondta, hogy a Nemzeti Vagyonfejlesztési Ügynökség összesen 365 közoktatási intézményben történő beruházásról döntött, összesen 104 milliárd 49 millió forint értékben. Beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy ebben a tanévben nagyjából száz közoktatási intézményt újítanak fel, vagy adnak át mintegy 28 milliárd forintos összeget beépítve a magyar oktatásügybe, uniós forrásokból. Összehasonlításul elmondta, hogy a korábbi tanévekben iskola-felújításokra 5-7 milliárdot tudtak fordítani. Mindez kiterjed az óvodahálózatra is, 186 intézmény nyert el összesen 9,2 milliárd forintot – tette hozzá.
Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter a finanszírozással kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy ha nem a legfontosabb problémák kezelésére költik az 1200 milliárd forintnyi összeget, akkor ez a pénz elveszik. Szerinte ugyanis az intézményfenntartó önkormányzatok közben eladósodnak, hiteleket vesznek fel, kötvényt bocsátanak ki, ezzel pedig növelik a különbséget az ország egyes régiói között az oktatás színvonalában, hiszen egy szegényebb önkormányzat nem tud olyan szintű oktatást produkáltatni intézményeiben, mint egy jobb módú.
A szaktárca intézkedései nyomán megvalósult integráció ellentmondásai hívta fel a figyelmet Révész Máriusz, az oktatási bizottság fideszes alelnöke. Véleménye szerint az esetek többségében a hátrányos helyzetű diákokat frusztrálják rossz eredményeik, melyeket a jobb tanulók mellett szereznek integrált osztályukban.
Hiller válaszában elmondta, hogy ezzel az összeggel ő „euróra és centre pontosan” elszámol majd. Hozzátette, hogy érdemes megfigyelni azt, hogy mekkora összeggel csökkent a költségvetésében az oktatásra szánt pénz a megszorítások miatt, és ennek ellenére az uniós pénzeknek köszönhetően összességében nőtt az oktatási büdzsé – írja az inforadio.hu.
Az oktatási miniszter az integrációra vonatkozóan elmondta: javul a roma tanulók iskolai eredménye és javul a hátrányos helyzetű diákok önértékelése az integrációs iskolákban. A jó tanulók tanulmányi átlaga pedig nem romlott azáltal, hogy gyengébb képességűekkel is együtt tanultak.
Hiller terveiről elmondta: 2012-ben a jelenlegi 160-ról 200-ra emelt minimális felvételéi ponthatárt 240-re emelik majd.
(Forrás: inforadio.hu)
(www.edupress.hu)