Elkészült a Nemzeti alaptanterv (NAT) végleges változata – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) április 28-ai küldöttgyűlésén a fővárosban. Az oktatási államtitkár azt mondta, minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz – közölte az MTI.
Az oktatási államtitkár közölte: a napokban benyújtja az államtitkárság a javaslatát a kormánynak, és reményei szerint még májusban elfogadhatja azt. Hoffmann Rózsa az MTI kérdésére elmondta: bár pontos statisztikát nem készített, de csaknem 10 százalékkal csökkent a tananyag mennyisége az eredeti változathoz képest. Valóban sok volt az első változatban a tananyag, tudtam is, hogy így lesz – fogalmazott, hozzátéve: ezért kemény kézzel kellett hozzányúlni.
Úgy fogalmazott: minden egyeztetést lefolytattak, nem maradtak fenn súlyos, vitás kérdések. Hitem szerint egy elfogadható, jól használható dokumentum született – összegezte az oktatási államtitkár.
A korábban vitatott kérdésekről szólva azt mondta: megfontolták az érveket, és a magyar esetében nem kötelező, hanem választható módon az eddigieknél jóval több szerző szerepel a végleges változatban. Ugyanakkor arra is figyelni kellett, hogy a NAT végrehajtható, teljesíthető legyen – jegyezte meg Hoffmann Rózsa.
Az államtitkár előadásában a felsőoktatásról szólva rámutatott: 90 ezres érettségiző korosztály mellett 109 ezren jelentkeztek továbbtanulásra, és ez kellő reményt ad, hogy a minőség nem fog romlani.
A bizonyos szakmák és keretszámok körül kialakult diskurzusra utalva azt mondta: a jogi és közgazdász diplomával rendelkezők egy-két hónap alatt el tudnak helyezkedni, és messze az átlag feletti fizetést kapnak. Ha diákhitel segítségével tanulnak, lehetőségük lesz a törlesztésre – állapította meg.
Kitérve a hallgatói szerződésre azt mondta: megindult az agyelszívás, Európának az az érdeke, hogy országaiban a legkiválóbban képzett orvosok dolgozzanak. Magyarország viszont lassan olyan helyzetbe kerül, hogy nem lesznek orvosok a kórházakban, tanárok az iskolákban – jegyezte meg, ezért döntöttek úgy, hogy az a fiatal, akinek tanulmányait az állam segíti, vállaljon kötelezettséget arra, hogy meghatározott ideig Magyarországon dolgozik. Ezt méltányosnak és szükségesnek tartják – közölte az államtitkár. Mindenki szabadon eldöntheti ugyanakkor, hogy ezt a szerződést megköti-e vagy sem – erősítette meg Hoffmann Rózsa.
Minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz – szögezte le az oktatási államtitkár. Azt kérték, a felsőoktatási intézmények tekintsék át a jelen körülmények között a lehetőségeiket, hol tudnak együttműködni, hol tudják a képzéseket szűkíteni.
Az államtitkár az elmúlt két év kormányzati mérlegét megvonva azt mondta: amit vállaltak a választások előtt, az időarányosan teljesült.
{module Forrás: edupress|none}