Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) nem sokban hasonlít az eredetileg tervezettre – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára május 4-én Székesfehérváron. Hoffmann Rózsa a szakmai fórumon megerősítette, hogy a tervezet napokon belül a kormány elé kerül – adta hírül az MTI.

Az államtitkár a tárca élén bekövetkező váltással kapcsolatban elmondta: régóta ismeri a miniszteri poszt várományosát, Balog Zoltánt, aki társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként „sok szálon kötődik az oktatáshoz”. Hoffmann Rózsa közlése szerint alapvető kérdésekben egyetértenek, az elmúlt időszakban jó együttműködés alakult ki közöttük.

„Gyökeres változásra nem számítok, a miniszterjelölt előzetesen megerősített pozíciómban” – tette hozzá.

Az államtitkár a mintegy kétszáz intézményvezető és pedagógus előtt tartott tanácskozáson kiemelte: rengeteg javaslatot, véleményt kaptak, amelyek beépültek a NAT-ba. Csökkentették a kötelező tananyag mennyiségét, hogy valóban minimumszabályozás valósuljon meg. „Új tantárgyak csekély mértékben jelennek meg, sok esetben inkább beépítettük az ezzel kapcsolatos társadalmi igényeket a hagyományos tantárgyakba. Egy dolog azonban nem változott: visszatérünk ahhoz a tartalmi szabályozáshoz, amely a nemzeti műveltség egységességét hivatott biztosítani” – mondta Hoffmann Rózsa.

Az államtitkár hangsúlyozta: visszaállítják az 1985-ben megszüntetett szakfelügyeleti rendszert, a külső szakmai ellenőrzéseket azonban nem egy hivatal fogja végezni, hanem erre továbbképzett pedagógusok. A tervek szerint minden oktatási évben minden intézményt négyszer egy napig fognak ellenőrizni.

Az intézmények jövőbeni működésével kapcsolatban Hoffmann Rózsa kifejtette: a köznevelésben kettéválasztották a fenntartói és a működtetői feladatokat. Előbbi jelenti a szakmai irányítást, amelyre létrehoznak egy intézményrendszert. „Ennek központja a munkaanyagban egyelőre Klebelsberg Intézményfenntartó Központként szerepel. Az elképzelések szerint járásonként lesznek hivatalai, amelyek huszonegy fenntartói feladatot látnak el. Az eddigi fenntartóknál, vagyis az önkormányzatoknál marad többek között a működtetés és a személyi kérdések” – mondta.

A következő tanévben csekély, 2013 őszétől komolyabb változások várhatóak. Akkortól lesz kötelező az erkölcs- és hittan oktatás, naponta egy testnevelés óra, bevezetik az új nemzeti alaptantervet felmenő rendszerben. A tervezett pedagógus-életpályamodell kapcsán azt mondta, hogy az kiszámíthatóbbá teszi a pedagógusok életét, növeli bérüket, átrendezi munkaidejüket, 2013-as bevezetésére „jóval több, mint 50 százalék esély van”.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetéséről május 2-án mondott le Réthelyi Miklós. A távozó miniszter, aki az Orbán-kormány megalakulásakor két évre vállalta a munkát, a kormányfőnek írt levelében úgy fogalmazott: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de a tárca vezetése a jövőben a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő minisztert kíván. Orbán Viktor a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumból Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz; a kormány május 4-én nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek. A változtatás – a parlament jóváhagyása után – május 14-én lép hatályba.

{module Forrás: edupress|none}