A szeptemberben kezdődő tanévtől kezdve kötelező a mindennapos testnevelés bevezetése felmenő rendszerben, az iskoláknak azonban igen komoly problémát okoz, hogy hogyan is oldják ezt meg. A fő gond, hogy kevés a tornaterem és a pedagógus, emellett a megfelelő tájékoztatást is hiányolják az intézmények – írja a Magyar Nemzet.
A lapnak nyilatkozó iskolák szerint sok intézményben okozhat problémát, hogy kevés a tornaterem, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre. Az eddigi rendszerben ez nem okozott gondot, most azonban osztályonként kellene hetente öt alkalommal biztosítani a feltételeket a testnevelésórákhoz, amihez sok esetben nem elegendő a termek száma.
A Magyar Narancs szerint iskolák azt próbálják kihasználni, hogy az ötből két tanóra kiváltható délutáni sportfoglalkozással vagy igazolt egyesületi sporttevékenységgel, emellett igyekeznek majd a szabadba vinni a tanulókat, valamint külső megállapodásokat kötni például konditermekkel, de rossz idő esetén az is előfordulhat, hogy a testnevelés elméleti részébe is betekintést nyerhetnek a diákok. Sok intézmény pályázatokkal igyekszik úrrá lenni a helyzeten.
Az iskolák egy másik nehézséggel is kénytelenek szembenézni, mégpedig azzal, hogy kevés lesz a pedagógus ennyi testnevelésóra megtartásához. Továbbképzésre kell küldeni a meglévő tanárokat, illetve a tantestület bővítésére is szükség lehet, ami szintén anyagi terhet jelenthet.
A tanárok problémaként említik a tájékoztatás hiányát is, sokan azt mondták, semmilyen támpontot, utasítást nem kaptak arra vonatkozóan, hogy hogyan indíthatnák el az új rendszert.
{module Forrás: edupress|none}