Nem mond le az oktatási államtitkár – Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ezt a Hír TV Kontraszt című műsorában jelentette ki reagálva arra, hogy a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) egyaránt arra szólította fel a múlt héten. Elmondta: valóban elképzelhető, hogy csúszik a pedagógusok béremelése azzal a garanciával, hogy a tanárok visszamenőleg megkapják az elmaradt bért.

A szakpolitikus szerint nem követett el olyan hibát, ami indokolná távozását. Az államtitkár beszélt arról is: október 5-én egy uniós miniszteri értekezleten, Cipruson értesült arról, hogy a kormány a pedagógus-béremelés elhalasztásáról döntött. Az erről szóló híreket kedden még cáfolta Hoffmann Rózsa, az ellenzéki pártok ezért követelték lemondását. Hoffmann azt mondta: a hétvégén alternatív javaslatokat dolgozott ki a kormány számára, amelyekkel akár 2013 szeptemberében elindulhat a program: például úgy, hogy a béremelést késleltetve, visszamenőlegesen kapnák meg a tanárok. Hozzátette: elképzelhető közte és a kormányzat között, ami lehetne egy késleltetett béremelés azzal a garanciával, hogy a pedagógusok visszamenőleg megkapják az elmaradt bért. „Ez egy elfogadható kompromisszum lehet, és még más megoldás is számításba jöhet” – fűzte hozzá az államtitkár.

 

Lemondásra szólított fel a Jobbik

Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt a Jobbik, miután pénteken kiderült, hogy a kormány 2014 elejére halasztja a pedagógusok 2013 szeptemberére tervezett béremelését. Dúró Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott október 6-ai sajtótájékoztatóján azt mondta: ezen a héten Hoffmann Rózsa „újabb hazugságára derült fény”, és „kiderült, hogy a kormány semmibe veszi a pedagógusokat”. A politikus annak a véleményének is hangot adott, hogy ha elmarad a béremelés, akkor jövő szeptembertől a pedagógusoknak csökken a fizetésük, ugyanis a köznevelési törvény felemeli az óraszámukat, vagyis többet kell dolgozniuk ugyanannyi pénzért.

Dúró Dóra kijelentette: pártja minden segítséget megad a pedagógusoknak, hogy minél hamarabb megvalósuljon a béremelés és a számukra beígért életpályamodell. Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a 2010-es választásokat megelőző kampányában a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelését ígérte.

 

Új oktatási kormányzat felállítást követeli a DK

A DK új oktatási kormányzat felállítást követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, valamint azt, hogy függesszék fel a köznevelési és a felsőoktatási törvényt – közölte Niedermüller Péter, a párt alelnöke október 7-én Budapesten. A hét végére kiderült, hogy a kormány által sokra tartott pedagógus-életpályamodellből nem lesz semmi, erre nincsen pénz. Ez az eset csak egy újabb állomás abban a kudarcsorozatban, amit az oktatási kormányzat produkált, amióta bejelentették, hogy megváltoztatják az egész közoktatást – mondta Niedermüller Péter. Szerinte mindezek azt mutatják, hogy a kormány nem képes az oktatásügyet megfelelően finanszírozni, és azt: „a kormány számára a pedagógusok, az oktatás egy sokadrangú ügy, amelyet minden esetleges megszorítás kapcsán nyugodtan (…) félre lehet állítani.”

Az eset annak a beismerése, hogy a kormány nem elkötelezett amellett, hogy az oktatáson keresztül segítse a társadalmi mobilitást, hogy az oktatáson keresztül modernizálja Magyarországot – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Niedermüller Péter közölte: a DK lemondásra szólítja fel Hoffmann Rózsát és az oktatáspolitikáért felelős államtitkárság vezető politikusait. Hangsúlyozta: a miniszterelnök személyes felelőssége, hogy létrehozzon egy működőképes, a szakmai szervezetekkel összedolgozó új oktatási kormányzatot. Emellett létre kell hozni „a nemzeti oktatási kerekasztalt” szakmai szervezetek és a demokratikus ellenzék pártjaival, hogy az kidolgozzon egy olyan oktatáspolitikát, amelyet nem kell, és nem is szabad négyévente átalakítani – mondta Niedermüller Péter.

 

A megszorítás

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be: az önkormányzati rendszer átalakításánál a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól. A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

 

{module Forrás: edupress|none}