Az oktatási államtitkár szerint nem lépnek sztrájkba a pedagógusok. Hoffmann Rózsa erről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt november 18-án este. Mint kifejtette: nem hiszi, hogy sor kerülne a sztrájkra, de ha mégis megtörténne, akkor ez azért lenne, mert a szakszervezetek nem állnak el irreális követeléseiktől.

 

Felidézte, hogy az érdekvédők által a miniszterelnöknek küldött levélben első helyen a köznevelési törvény visszavonása szerepelt, illetve hogy annak számos paragrafusát halasszák el. Hasonló elvárásuk a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének elhalasztása. Ezek olyan lehetetlen kérések, amelyeket biztosan nem lehet teljesíteni – szögezte le. Hozzátette: ha ez lenne a sztrájk kiváltó oka, akkor az korántsem az ő kudarca lenne, hanem azt mutatná, hogy vannak az országban „néhányan”, akik nem kedvelik őket, és azt szeretnék, ha másként irányítanák az oktatást. Hoffmann Rózsa személyes tapasztalataira hivatkozva azt mondta: nincs sztrájkkészültség az iskolákban, „hergelik a pedagógusokat”, de a legtöbb józan, és pontosan tudja, miről van szó. Megjegyezte: folytatják az egyeztetéseket, az öt szakszervezet között sincs összhang, ezért korai sztrájkról beszélni.

Az oktatási államtitkár kérdésre válaszolva megismételte: nincs szó többletterhekről, ez szándékos félremagyarázása a pedagógus-életpályamodellnek. Azt tették, hogy az egyéb munkákat, a gyerekekkel való foglalkozást, a kirándulások szervezését munkaidőhöz kötötték, heti 32 órához, ez nem többletmunka – fejtette ki. Pokorni Zoltánnak, az oktatási bizottság fideszes elnökének azon véleményéről, hogy nem tartja jónak valamennyi intézmény állami fenntartásba vételét, azt mondta: ugyanez az MSZP véleménye is. Itt valóban nézetkülönbség van, de a kormány egyértelmű véleménye, és ő ezt képviseli, hogy azt nem lehet megtenni, hogy az állam csak az elszegényedett, lecsupaszított iskolákat vegye át. Ez eldőlt a köznevelési törvényben és az azóta alkotott jogszabályokban – hangsúlyozta. „Pokorni Zoltánnak, az MSZP-nek vagy a szakszervezeteknek a különvéleményét ismerjük, tiszteletben tartjuk, de nem fogadjuk el” – fogalmazott. Hoffmann Rózsa a jóslás kategóriájába sorolta a szocialista Hiller István azon véleményét, hogy nem lesz több forrás összességében az intézményátvételre, illetve a rendszer fenntartására. Ennek semmi alapja sincs – szögezte le az oktatási államtitkár, aki hangsúlyozta: a források rendelkezésre állnak, és az idő is elegendő lesz.

Az oktatási államtitkár a szakiskolák kerettanterveiben szereplő ismeretanyag mennyiségét firtató kérdésre azt mondta: ezekbe az intézményekbe a legalacsonyabb tudással rendelkezők mennek, s a diákok az óraszámok egyharmadában olyan közismereti órákon vesznek majd részt, amely az általános műveltségüket, az alapvető kompetenciájukat fejleszti. A felsőoktatást érintő zárolásokra, a keretszámok csökkentésére vonatkozó kérdésre kiemelte: a zárolás ténye igaz, de ez nem pénzkivonás. Ez azt jelenti, ha a helyzet javul, visszakapják ezt a forrást a felsőoktatási intézmények – mondta Hoffmann Rózsa.

 

{module Forrás: edupress}