Viszonylag stabilan emelkedett a pedagógusok fizetése egészen 2010-ig, az eltelt három évben azonban alig változott, sőt néhány ezer forinttal kevesebb is lett az oktatásban dolgozók átlagkeresete. A szeptemberi emelés éppen ezért sokak számára kedvező fejlemény volt, de akadnak vesztesek is, akinek jó hír lehet, hogy 2014 elején újabb emelés várható.

 

Az MTI által leközölt, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján összeállított grafikonból kiderül, hogy 2003 és 2012 között az oktatásban dolgozók átlagkeresete 105 ezer forintról 139 ezer forintra növekedett. Ez azt jelenti, hogy tíz év alatt mindössze 34 ezer forinttal vihettek haza többet havonta a pedagógusok. Összehasonlításképpen, a szakképzettséget nem igénylő munkakörök esetén a minimálbér ugyanezen idő alatt 50 ezer forintról 93 ezerre nőtt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által az új pedagógusfizetésekről kiadott információk alapján a legkevesebbet keresők – a főiskolai diplomával rendelkező pályakezdők – korábbi 82 ezer forintos alapbére 102 ezer forintra nőtt. A legjobban kereső egyetemi diplomás, négy évtizede a szakmában dolgozó tanároké pedig 164 ezer forintról 207 ezerre növekedett.

Megérezték a túlóradíj kiesését

A pedagógusok első béremelésére szeptember 1-jén került sor, a rendszer átalakítása miatt azonban voltak olyanok is, akik veszítettek ezen, és a tanévkezdést követően még kevesebbet is kerestek, mint korábban. Ennek oka, hogy bár az alap fizetése pályán töltött évei alapján mindenkinek megnőtt, a pótlékok és túlórák jelentette pluszpénztől ugyanakkor elestek a pedagógusok.

Ez mostanra rendeződni látszik, mivel november 22-én a Pedagógusok Szakszervezete és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sikeresen megállapodtak arról, hogy a túlóradíj kifizethető a pedagógusok számára. Ezzel az egyik leginkább vitatott kérdésben jutottak közös nevezőre amellett, hogy a tanárok munkaideje – a kötelezően leadott óraszám is megnövekedett.

Az új bértábla bevezetésével – legalábbis ideiglenesen – azok is elveszítették a bérezésben megjelenő előnyeiket, akik pedagógus-szakvizsgával rendelkeznek. Az új életpályamodell alapján ugyanis a tanév kezdetétől minden pedagógus egységesen a Pedagógus I. kategóriába került. Ebből a kategóriából 2015. január 1-jén automatikusan a Pedagógus II-be sorolják majd azokat, akik rendelkeznek a szakvizsgával és legalább 14 évnyi szakmai tapasztalattal is. Azoknak is lehetősége lesz feljebb lépni, akik csak nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek, nekik azonban ehhez meg kell felelniük a minősítő vizsgán is.

A béremelés második ütemére az ígéretek szerint a 2014-es év elején számíthatnak az oktatásban dogozók. A megváltozott szabályok és a vitás kérdések miatt azonban azt, hogy ki mekkora összegre számíthat, egyelőre nem lehet tudni pontosan.

{module Forrás: edupress|none}