Pályázz az iskolai közösségi szolgálat megismertetésére!Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) pályázatot hirdet az iskolai közösségi szolgálat programjainak széles társadalmi körben való megismertetésére, a felhívásra 2014. január 8-ig a középiskolákban nappali képzésben 2016. január 1-jét követően érettségiző tanulók és a programokat koordináló pedagógusok jelentkezhetnek. Az eredményeket várhatóan január 27-én hirdetik ki.

Az OFI felhívása szerint a pályázat keretében olyan eseményekről készült dokumentumokat, alkotásokat kívánnak összegyűjteni és közzétenni, amelyek az iskolák épületein belül is és azokon kívül a közösségi szolgálat keretei között megvalósított tevékenységeket mutatják be.

A középiskolákban nappali képzésben tanuló diákok 2-4 perces filmmel, videoklippel, az iskolai közösségi szolgálatot koordináló pedagógusok, osztályfőnökök a megvalósított vagy folyamatban lévő program 2-3 oldalnyi szöveges-képes ismertetésével pályázhatnak a kozossegi.szolgalat@ofi.hu címen.

Az eredményeket várhatóan január 27-én hirdetik ki.

A 2011-ben hozott köznevelési törvény szerint 2016-tól az érettségi vizsga megszerzése feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzése. A középiskolások 2016-ig fokozatosan kapcsolódnak be a közösségi szolgálatba: a miniszteri rendelet szerint először az előző, 2012/13-as tanévben kilencedik osztályos diákoknál kellett megszervezniük az iskoláknak a közösségi szolgálatot, az 50 órát három év alatt lehet elvégezni.

Van olyan intézmény, ahol már bevezették a közösségi szolgálatot, amely az Egyesült Államokból és Angliából indult el, és egyre több országban része a fiatalok nevelésének. Bodó Márton, az OFI szakreferense korábban elmondta: eddig nagyjából az iskolák egynegyedének diákjai vettek részt a szolgálatban. A visszajelzések szerint a tevékenység révén javult a fiatalok önismerete, és könnyebbé vált számukra a pályaválasztás is – tette hozzá.

{module Forrás: edupress|none}