Tavaly szeptemberben írtunk az Újlak utcai iskoláról, ahol gondok voltak az igazgatóválasztás körül. Most újra megkerestek minket az iskola pedagógusai, az ő levelük következik. Hosszú lesz és részletes, érdemes elolvasni: a magyar közoktatás és oktatáspolitika egy érdekes képe rajzolódik ki. Meghagytuk az eredeti kiemeléseket.

2013. szeptember 11-én közölték írásunkat Igazgatópara az Újlak utcában címmel arról a helyzetről, amelyben akkor az iskola volt. A cikk nagy viharokat kavart az iskola közösségében és a szülők között, olyannyira, hogy még a XVII. kerületi képviselő testület is kénytelen volt (sajnos csak röviden) foglalkozni a kérdéssel. Szeretnénk Önöket tájékoztatni az azóta történtekről, és a tantestület, a szülők erő feletti küzdelméről, ugyanis a második intézményvezetői pályázat körül is igyekeznek valakik zavart kelteni és megakadályozni, hogy végre kinevezésre kerülhessen az új igazgató.

Bővebben…