Gyakorló apukaként én is többször belefutottam, hogy az iskola környékén szinte lehetetlen volt megállni amikor  vittem a gyerekeket.

Én nem szeretek idegeskedni, ezért kitaláltam egy módszert amivel ezt a helyzetet el tudom kerülni.
Összefoglalom 3 pontban, hogy mire figyelj oda:

Másokat megváltoztatni szinte lehetetlen, ezért a legcélravezetőbb, ha a saját hozzáállásunkon és a tetteinken változtatunk.

1. ELEMZÉS
Elő körben mindig érdemes felmérni a helyzetet, amit szeretnénk megoldani.
Szeretnénk elkerülni a reggeli forgalmi káoszt amikor a szülők próbálják az iskola előtt kirakni a gyermekeiket.
Ebből sok idegeskedés kapkodás és feszültség van, mert sokan vagyunk ugyanabban az időben egy helyen.
Féltjük a gyerekeinket, sietünk a munkába, szinte mindig van aki figyelmetlenül tolat, stb.,  és ez gyakran szélsőséges reakciókat vált ki az egyébként toleráns és normális emberekből is.
Amikor a páromtól átvettem a reggeli logisztikai feladatokat én az első héten csak megfigyeltem ezeket a helyzeteket.

Az általános iskola, ahová a fiam jár reggel 7.00-kor nyit  és 7.45-kor van a becsengetés. Vagyis a szülőknek 45 percük van, hogy kitegyék a gyereküket.

Azt vetem észre, hogy 7.20-ig síri csend és nyugalom uralkodik az iskola előtti utcában.
Aztán 7.21-kor mintha kiszakadna egy gát megindul az autóforgalom, ami 7.25-7.35 között teljesen kaotikussá válik.
Ilyenkor szinte tapintható az elfojtott feszültség 😀  Nem ritka a kevésbé visszafogott szitkozódás, a dudálás, ideges tekintetek villognak, mint a villámok vihar idején.

Aztán 7.40-kor elvonul a vihar és ismét csend lesz és nyugalom.
A vállalkozó anyukák ráérősen beszélgetnek a parkolóban és az idilli képet csak egy-két késésben lévő gyerek sietős léptei törik meg.
Arra jöttem rá, hogy itt is mint mindenhol az életben érvényes a 80/20-as szabály.
Vagyis a szülők 80%-a a rendelkezésre álló idő 20%-ában próbálja kitenni a gyerekét az iskola előtt.

Ezt a helyzetet egy grafikonnal a legegyszerűbb megmutatni.

Az ábrán egyértelműen látszik, hogy mi az a 10 perces idő szakasz amit érdemes elkerülnünk.
Ha ezzel tisztában vagyunk, máris tudunk terveket készíteni, hogy milyen módon kerüljük ezt el.

2. AKCIÓTERV
Tudom, hogy nagyobb városokban a közlekedés eléggé kiszámíthatatlan, de ha precízen megtervezzük a reggelt és tartjuk magunkat hozzá, akkor azért 80%-ban uralható a KÁOSZ!
Aki ezt nem így gondolja, annak valószínűleg a terve nem megfelelő, vagy nem tartja magát elég feszesen a tervhez! 😀
Mi kisvárosban élünk így az iskolába autóval 3-5 perc alatt tudunk odaérni.
Ideális esetben 7.10-7-15 között van a tervezett indulás, hogy a nagy roham előtt odaérjünk a sulihoz.
Viszont ha úgy látom, hogy 7.15-re nem reális, hogy az autóba legyen mindkét gyerek, akkor nem kezdek el idegeskedni, hanem  bekapcsol a B terv, vagyis 7.30-kor indulunk, hogy a nagy dömping végére érjünk oda így nem kell a káosz kellős közepén idegeskedni a többi szülővel.

3. KONFLIKTUS NÉLKÜLI VÉGREHAJTÁS
Mint minden esetben a stressz elkerülése is leginkább a megelőzéssel érhető el.
Ha azt szeretnénk, hogy idejében felébredjenek a gyerekek FEKTESSÜK LE ŐKET IDŐBEN!
Nálunk este 8-kor véget ér a szülői mandátumunk és mindenki elmegy aludni.
Telefon kikapcs, max. olvasol csendben a szobádban! 😀
Hogyan tudod ezt megvalósítani, arról itt olvashatsz bővebben:
TELEFONFÜGGŐ A GYEREKED? – HOGYAN KORLÁTOZZUK A KÜTYÜHASZNÁLATOT?

Ha idejében lefeküdt a gyerek (és a szülő is), akkor nem okoz gondot reggel időben felébredni.
Mindenki látja a reggeli rutinját a családnak és tudja időzíteni az indulást.
Persze vannak lassabban és gyorsabban készülő egyének a családban, őket érdemes egy két alkalommal megleckéztetni és megtanulják csipkedni magukat.
Nálunk volt, hogy a lassabban készülő gyermekemet egyszerűen otthon hagytam, ha nem volt 7.30-kor az autóban és meg kellett várnia amíg elviszem az időben érkező kicsit iskolába.
Persze aznap elkésett, de azóta nincs gond az indulással 😀

Itt is igaz a 80/20-as szabály, vagyis ha ezeket az elveket elkezded alkalmazni, akkor te a szülőknek abba a 20%-ába fogsz tartozni, akik nyugodtan tudják indítani a reggel és nem azok közé, akik egy nagy adag stresszbombával indítják a napjukat.

Sok sikert kívánok neked is a reggeli stressz elkerüléséhez, remélem tudtam ezzel a cikkel segíteni!
ELEMEZZ, TERVEZZ és VALÓSÍTSD MEG!

+1 TIPP A STRESSZMENTES REGGELÉRT

Minden reggel sportot űzök abból, hogy minimum 3 emberrel udvariasan viselkedem.
Hagyok kifordulni egy másik autóst egy kereszteződésben,
átengedek egy gyalogost az úton,
vagy csak rámosolygok egy szomorú gyerekre.

HIDD EL,
HA ARRA FIGYELSZ , HOGY TUDSZ EGY ILYEN HELYZETBEN MÁSOKNAK SEGÍTENI,
AKKOR NEKED IS STRESSZMENTESEBB LESZ A NAPOD!

Barátsággal:
Nagy Gábor
Apa szerint a világ.. – Vlog