A nevelési tanácsadás feladata: a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, a gyermek rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, továbbá az óvoda megkeresésére szakvélemény készítése az iskolakezdéshez, ha a gyermek fejlettsége, egyéni adottsága ezt szükségessé teszi.

 

A beilleszkedési, tanulási és/vagy magatartási nehézség a gyermek, a szülő, a pedagógus és a környezet számára is jellegzetes tünetek, panaszok képében jelenik meg. E gyermekek fejlesztésében a tartalmilag és módszertanilag sokszínű és differenciált oktatási programok mellett – az időben történő felismeréssel és a szükséges terápia megkezdésével – meghatározó szerepet tölthetnek be a pedagógiai szakszolgálatok, melyek körébe a nevelési tanácsadás is tartozik.

A nevelési tanácsadóban történő vizsgálat a szülő, a családvédelmi intézmény vagy a gyámhivatal kérésére indul. Minden esetben fontos a szülő konkrét tájékoztatása azokról az okokról, amelyek alapján a gyermek fejlődésének segítésére a nevelési tanácsadó szakembereinek – pszichológus, gyógypedagógus, pedagógus, gyermek-szakorvos vagy gyermekpszichiáter – felkeresése javasolt.

A nevelési tanácsadó szolgáltatásainak igénybevételére minden gyermek jogosult.

Abban az esetben, ha a nevelési tanácsadó megítélése szerint a gyermeknél testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékosság gyanúja merül fel, javasolja a szülőnek, hogy gyermekével jelenjen meg az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság vizsgálatán, saját vizsgálatának eredményeit és a rendelkezésére álló egyéb iratokat ez esetben megküldi a szakértői és rehabilitációs bizottság részére.

A nevelési tanácsadók feladata és tevékenységi köre igen sokrétű: pszichológiai diagnosztizálás, pszichológiai tanácsadás, pedagógiai diagnosztizálás, pedagógiai korrekció, (gyógy)pedagógiai fejlesztés, gyermekcentrikus, lélektani hátterű családgondozás, fejlettségi vizsgálatok végzése a tanköteles korba lépő gyermekeknél. A tanácsadók működése csak akkor lehet eredményes, ha kiépült kapcsolatokkal rendelkeznek a körzetükben lévő intézményekkel: óvodákkal, iskolákkal, gyermekvédelmi intézményekkel, családsegítő központokkal, gyermek-ideggondozókkal.

A gyermekkel való foglalkozás hatékonysága attól is függ, hogy abban milyen mértékben képesek együttműködni a nevelési tanácsadó és a gyermekkel nap mint nap foglalkozó pedagógusok, s természetesen a szülők.

A nevelési tanácsadó is jogosult arra, hogy szakvéleményében egyes tantárgyak, tantárgyrészek értékelése és minősítése alóli mentesítésre tegyen javaslatot. Az iskolának ez esetben a mentesítés mellett kötelessége a tanuló egyéni fejlesztési terv alapján történő felzárkóztató foglalkoztatásának biztosítása.

A beilleszkedési, magatartási rendellenességgel, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek folyamatos gondozását szolgálja a felülvizsgálati kötelezettség is, melyet az első vizsgálatot követő második évben, ezt követően pedig három évenként kell elvégezni. A felülvizsgálat elmaradása a szakvélemény érvényességét is megszünteti, azaz minden – a szakvéleményben javasolt – jogosultság (pl. mentesítés) s az e tanulók számára a fenntartó számára biztosított kiegészítő támogatásra történő jogosultság is hatályát veszti.

A nevelési tanácsadók működését a 14/1994. (VI.24.) sz. MKM rendelet szabályozza.

A Nevelési Tanácsadók címlistája – Budapest

I. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Császár Ildikó
Címe: Budapest Roham u. 7. 1013
Tel.: 375-3130

II. KERÜLETI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
vezető: Farkas Erzsébet
Címe: BudapestMarczibányi tér 1.1021
tel.: 335 0716, 335 0719
honlap: www.szakszolgalat.freeweb.hu

ÓBUDAI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Bretzné Novák Mariann
Címe: Budapest Zápor u. 27. 1034
Tel./fax:388-61-13

BÉKÁSMEGYERI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Kaszab Zita
Címe: Budapest Viziorgona u.7. 1039
Tel.:243-2609

IV. ÚJPESTI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Csák Annamária
Címe: Budapest Virág u. 32. 1043
Tel.: 369-9587

V. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Gál Nóra
Címe: Budapest Kálmán Imre u. 14. 1054
Tel.: 332-2347

VI.KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Veresné Kovács Judit
Címe: Budapest Bajza u. 46. 1062
Tel./Fax:302-6692, 302-7093
E-mail: \n tereznev@mail.matav.hu Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

VII. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Kardos Ferenc
Címe: Budapest Osváth u. 3. 1073
Tel.: 321-5870

JÓZSEFVÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Ács Katalin
Címe: Budapest Köztársaság tér 4. 1081
Tel./Fax: 06-303-95-98

Fővárosi Pedagógia Szakszolgálat IX. kerületi Tagintézménye
Cím: 1095 Budapest, Mester u. 67. (bejárat: Tóth Kálmán u. 35.)
Telefonszám: (+36 1) 215-91-45
Email cím: info.09@fpsz.net
Honlap: www.fernevtan.hu
Vezető neve: Arató Domonkos igazgató

BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Bagotai Tamás
Címe: Budapest Halom u. 33. 1102
Tel.: 262-2239

XI. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Villányi Lenke
címe: Budapest Ulászló u. 32. 1113
Tel.: 381-2913

XII. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Vári Zsuzsa
Címe: Budapest Jagelló út 24. 1124
Tel.: 319-9297

XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Vikár András
Címe: Budapest Pannónia u. 81. 1138
Tel.:06-329-8247
Fax:06-239-0083
E-mail: \n nevtan13@matavnet.hu Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

ZUGLÓI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Homokiné dr. Grozdits Zsuzsa
Címe: Budapest Fűrész u. 64-66. 1147
Tel.: 252-9011

XV. KERÜLETI PEDAGÓGIAI KÖZPONT – NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Ézsölné Dr. Radnóti Emőke
Címe: Budapest Kontyfa u. 6. 1156
Tel.: 410-7513, 410-0480

XVI. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Pere Zsuzsa
Címe: Bdapest Szent korona u. 75-77. 1161
Tel./Fax: 405-4211

XVII. KERÜLETI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLTATÓ KÖZPONT – NEVELÉSITANÁCSADÓ
Vezetője: Fehérné Csikós Zsuzsa
Címe: Budapest Pesti út 82. 1173
Tel.: 256-8277

XVIII. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Zsár Anna
Címe: Budapest Kondor Béla sétány 10. 1181
Tel.: 290-7954

XIX. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Juhász Katalin
Címe: Budapest Templom tér 8. 1196
Tel.:282-9941; 281-0373
Fax: 282-9941
E-mail: \n Kisnevtan@drotposta.hu Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

XX. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSAD
Vezetője: dr. Szakács Katalin
Címe: Budapest Mártonffy u. 76-84. 1205
Tel.: 283-4542

XXI. KERÜLETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Mezei Anna
Címe: Budapest Kiss J. Alt. u. 10-12. 1211
Tel.: 276-0973

XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Hoyos Sándorné
Címe: Budapest Tompa u. 11. 1221
Tel./Fax: 229-2137

A Nevelési Tanácsadók címlistája – Vidék

Baranya megye
VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Szilágyi Vera
Címe: Pécs Jókai u. 2. 7621

Bács – Kiskun megye
JELKY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Czifra Mária
Címe: Baja Árpád u. 8. 6500
Tel.:06-79-325-759

VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Huszár Györgyné
Címe: Kiskunfélegyháza Petőfi tér 8. 6100
Tel.: 06-76-461-791

KISKUNHALASI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Baloghné Dudás Ilona
Címe: Kiskunhalas Hősök tere 1. 6400
Tel.: 06-77-423-166/148.m.

KALOCSAI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Peákné Laki Éva
Címe: Kalocsa Szentháromság tér 6. 6300
Tel.: 06-78-464-615

Békés megye
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Dr. Fodor Irén
Címe: Békéscsaba Szabó Pál tér 1/2 5600
Tel.:06-66-457-517

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: D. Nagy Ildikó
Címe: Gyula Apor tér 9. 5700
Tel.: 06-66-463-111

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Szabó Anna
Címe: Békés Jantyik u. 21-25. 5630
Tel.:06-66-341-344

OROSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Horváthné Csepregi Éva
Címe: Orosháza Előd u. 15. 5900
Tel.: 06-68-311-634

Borsod – Abaúj – Zemplén megye
NEVELÉSI TANÁCSADÓ INTÉZET
Vezetője: Hamkó Gyuláné
Címe: Sátoraljaújhely Hajnal u. 10. 3980
Tel.: 06-47-322-946

MÉREI FERENC LOGOPÉDIAI PEDAGÓGIAI PSZICHOLÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Vezetője: Pálnokné Pozsonyi Márta
Címe: Tiszaújváros Bartók Béla u. 9-11. 3580
Tel.: 06-49-341-812

Csongrád Megye

NEVELÉSI TANÁCSADÓ ÉS LOGOPÉDIA
Vezetője: Schrerer Julianna
Címe: Hódmezővásárhely Bajcsy-Zs. u. 7-9 6800

SZMJVÖ HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI INTÉZET NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Balogh Lujza
Címe: Szeged Sás u. 2. 6723
E-mail: \n pedint@elender.hu Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Tel.: 06-62-477-358,06-62-485-661
Fax:06-62-487-494

Fejér megye
PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT LOGOPÉDIA
Vezetője: Bárány Lászlóné
Címe: Oroszlány Asztalos J. u. 4. 2840
Tel: 06-34-360-111

DUNAÚJVÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ INTÉZET
Vezetője: Szabó Gyuláné
Címe: Dunaújváros Lilla-köz 1. 2400
Tel.: 06-25-409-941
Fax: 06-25-409-941

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET NEVELÉSI TANÁCSADÓ INTÉZETE
Vezetője: Pájer László
Címe: Gárdony Kossuth u. 19. 2483
Tel.: 06-22-355-410

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Nagy Lajosné
Címe: Mór Kossuth u. 1. 8060
Tel./Fax:06-22-407-224

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA NEVELÉSI TANÁCSADÓ INTÉZET
Vezetője: Vidovicsné Dr. Laczkó Ildikó
Címe: Székesfehérvár Salétrom u. 4. 8000
Tel./Fax: 06-22-328-688

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Berzeviczy Istvánné
Cím: Sárbogárd József A. u. 20. 7000
Tel./fax:06-25-462-015

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Somogyi Marianna
Címe: Bicske Kossuth u. 15. 2060
Tel.: 06-22-350-948

Győr – Moson – Sopron megye
NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Domsichné dr. Mezei Márta
Címe: Mosonmagyaróvár Újhelyi I. u. 69. 9200
Tel.: 06-96-211-289

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Márkné Ettlinger Zsuzsa
Címe: Sopron Rét u. 25. 9400
Tel./fax.: 06-99-312-117

Hajdú – Bihar megye
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MEGYEI NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Szakács Zsuzsanna
Címe: Debrecen. Monti ezredes u. 7 4029
Tel.:06-52-342-494

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Gellérné dr. Nagy Valéria
Címe: Debrecen Bajcsy Zs. út 45. 4029
Tel.:06-52-416-149

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Girasek János
Címe: Hajdúszoboszló Bányász u. 37. 4200
Tel.: 06-52-359-827

MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ ÉS BESZÉDJAVÍTÓ TAGINTÉZMÉNYE
Vezetője: Mándoki Ferencné
Címe: Polgár Barankovics tér 2. 4090
Tel.: 06-52-391-018

Heves megye
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HATVAN VÁROS ÉS KÖRZETE NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Fukker Ágnes
Címe: Hatvan Kossuth tér 11. 3000
Tel./Fax: 06-37-342-842

KÖRZETI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Daubner Béláné
Címe: Gyöngyös Vezekényi u. 9. 3200
Tel./fax: 06-37-311-507

Jász – Nagykun – Szolnok megye
NEVELÉSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Hagyó László
Címe: Jászberény Nagytemplom u. 1. 5100
Tel.: 06-57-412-056

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Nánásiné Horváth Edit
Címe: Szolnok Mária u. 19. 5000
Tel.: 06-56-510-710

SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Seifert Eszter
Címe: Szolnok Városmajor út 56/a. 5000
Tel.: 06-56-420-828
Fax:06-56-421-113
E.mail: \n nevtan@c3.hu Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Farkasné Bártfai Lilla
Címe: Tiszafüred Fő u. 26. 5350
Tel.: 06-59-351-718

NEVELÉSI TANÁCSADÓv
Vezetője: Birizló Szabó Irén
Címe: Törökszentmiklós Táncsics u. 4. 5200
Tel.:06-56-393-964

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Iványi Nagy Tibor
Címe: Karcag Püspökladányi u. 33. 5300
Tel.: 06-59-311-006

Komárom – Esztergom megye
VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője:Tóth Jánosné
Címe: Esztergom Deák F. u. 1-3. 2500
Tel.: 06-33-311-447

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Tasnádi László
Címe: Komárom Klapka Gy. u. 10. 2900
Tel.: 06-34-340-767

PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI INTÉZMÉNY NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Dr. Rónáné Falus Júlia
Címe: Tatabánya Köztársaság u. 55/a 2800

PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Bárány Lászlóné
Címe: Oroszlány Asztalos J. u. 4. 2840
Tel.: 06-34-360-111

Pedagógiai Szakszolgálat Logopédia
U.az, mint az előbb
KISBÉRI CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Vezetője: Benisné Varga Valéria
Címe: Kisbér Szabadság park 1. 2870
Tel./Fax:06-34-353-133

Nógrád megye
NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI PSZICHOLÓGIAI SZOLGÁLAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Figuráné Szőllősi Andrea
Címe: Pásztó Cserhát lkt. 7. 3060
Tel.: 06-32-460-287

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Borda Mónika
Címe: Balassagyarmat Ady E. út 27 2660
Tel.:06-35—300-177

Pest megye
DUNAKESZI VÁROSI HIVATAL NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Őrsy Valéria
Címe: Dunakeszi Bercsényi u. 5. 2120
Tel.: 06-27-341-356

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dick Zsuzsa
Címe: Gödöllő Petőfi tér 8. 2100
Fax::06-28-422-347
Tel.:06-28-410-454

ÉRD VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Molnárné Szabó Lilla
Címe: Érd Budai u. 4. 2030
Tel.: 06-23-365-132/165

MONOR VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Királymezei Ágnes
Címe: Monor Kossuth L. u. 78 – 80. 2200
Tel.: 06-29-413-673

SZÁZHALOMBATTA ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Tahyné Borbély Julianna
Címe: Százhalombatta Pf.:45 Kodály Z. sétány 2440
Tel./Fax:06-23-355-412

NEVELÉSI TANÁCSADÓ ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT
Vezetője: Molnár Gábor
Címe: Szentendre Széchényi tér 1. 2000
Tel.: 06-26-311-822

KOSSUTH LAJOS ÁLT. ISK. NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Tímár László
Címe: Dabas Kossuth u. 1. 2370
Tel.: 06-29-367-236 ;06-29-360-396
Fax: 362-632

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Flamm János
Címe: Vác Temető u. 29. 2601
Tel.: 06-27-315-789

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Regényi Emil
Címe: Fót, Dózsa Gy. u.12-14 2151
Postacím: Vörösmarty tér 2. 2153
Tel.: 06-27-360-559

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Novák Lászlóné
Címe: Aszód Falujáró útja 5.. 2170
Tel.: 06-28-402-167

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Szentmiklósi-Hanély Judit
Címe: Budaörs Budapesti út 54. 2040
Tel.: 06-23-415-400

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
mb vezető: Sárközy Kálmán
Címe: Cegléd Pesti út 7. 2700
Tel.: 06-53-316-464

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Kálmán Jánosné
Címe: Nagykáta Szabadság tér 18. 2760
Tel.. 06-29-440-485

NEVELÉSI TANÁCSADÓ, CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT
Vezetője: Gálné Szűcs Katalin
Címe: Nagykőrös Bajcsy-Zsilinszky út 4. 2750
Tel.: 06-53-350-457

CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Büki László
Címe: Gyömrő Szabadság tér 4. 2230
Tel.: 06-29-330-056

CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője. Andó Erzsébet
Címe: Kerepes Vasút u. 42. 2144
Tel.: 06-28-482-555

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője. Somogyi Sándorné
Címe: Szigetszentmiklós Erkel F. u. 3. 2310
Tel.: 06-24-366-108

CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője. Gazsi Csaba
Címe: Üllő Pesti út 98. 2225
Tel.: 06-29-320-023

CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Farkas Lászlóné
Címe: Veresegyház, Kálvin u. 6. 2112
Tel.: +36 28 589 785

Somogy megye
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS KÖZPONT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Kökény Istvánné
Címe: Barcs Bajcsi – Zsilinszky u. 32-34. 7572
Tel.: 06-82-463-017

NEVELÉSI TANÁCSADÓ ÉS BESZÉDJAVÍTÓ INTÉZET KAPOSVÁR
Vezetője: Sipos Ferenc
Címe: Kaposvár Petőfi S. u. 54. 7400
Tel.: 06-82-512-263

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT NEVELÉSI TANÁCSADÓ, BESZÉDJAVÍTÓ ÉS KORAI FEJLESZTŐ KÖZPONTJA
Vezetője: Dr. Gergőné Babina Jusztina

Címe: MarcaliPetőfi S. u. 14. 8700
Tel.: 06-85-313-680

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Mándliné Naszladi Márta
Címe: Nagyatád Széchenyi tér 25. 7500
Tel.: 06-82-351-256

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Murányi Ivánné
Címe: Siófok Beszédes sétány 79. 8600
Tel.: 06-84-313-701

Szabolcs – Szatmár – Bereg megye
EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNYEK ÉS NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Kónya Ildikó
Címe: Mátészalka Kazinczy u. 5. 4700
Tel.: 06-44-312-103

VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Mészáros Zoltánné
Címe: Nyírbátor Szentvér u. 21. 4300
Tel.: 06-42-281-883

NEVELÉSI TANÁCSADÓ NYÍREGYHÁZA
Vezetője: Diczházy Veronika
Címe: Nyíregyháza Tűzoltó u. 1. 4400
Tel./Fax: 06-42-315-031

VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Pethő Alíz
Címe: Tiszavasvári Vasvári P. u. 67/a 4440
Tel.: 06-42-372-704

Tolna megye
CSALÁDVÉDELMI – NEVELÉSI – MENTÁLHIGIÉNÉS SZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Ruzsics Éva ( 06-74-465-525)
Címe: Dombóvár Bezerédi u. 14. 7200
Tel.: 06-74-466-941

“KAPASZKODÓ” HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Havelka Károlyné
Címe: Dombóvár Hunyadi tér 25. 7200

PAKS NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Király Gabriella
Címe: Paks Duna – part 8. Pf.:107 7030
Tel./fax: 06-75-314-755

Vas megye
NEVELÉSI TANÁCSADÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT
Vezetője: Vidonyiné Sólymos Rita
Címe: Körmend Bartók B. u. 9. 9900
Tel./Fax: 06-94-410-168

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Dr. Kirschner Lászlóné
Címe: Sárvár Ady E. u. 1. 9600
Tel.: 06-95-320-650

VAS MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET NEVELÉSI TANÁCSADÓJA
Vezetője: Tóthné Oláh Katalin
Címe: Szombathely Ady tér 40. 9700
Tel.: 06-94-314-174
Fax: 06-94-329-718

Veszprém megye
NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Szalai Katalin
Címe: Balatonfüred Kossuth u. 3. 8230
Tel.: 06-87-481-179

NEVELÉSI TANÁCSADÓ BALATONALMÁDI
Vezetője: Tölgyesi György
Címe: Balatonalmádi Györgyi Dénes u. 11. 8220
Tel.: 06-88-439-083

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Simonné Zachár Anna
Címe: Pápa Szent I. u. 12. 8500
Tel.: 06-89-324-791

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Pintérné dr. Erdélyi Mária
Címe: Várpalota Kastélydomb u. 6. 8100
Tel.: 06-88-371-119

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Fodorné Csöglei Erika
Címe: Tapolca Nagyköz u. 1-3. 8300
Tel.: 06-87-414-187

Zala megye
NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Fa Ágnes
Címe: Keszthely Deák F. u. 23. 8360
Tel./fax: 06-83-311-066

NEVELÉSI TANÁCSADÓ
Vezetője: Matyovszky Márta
Címe: Zalaegerszeg Apáczai Csere J. tér 5/a. 8900