A szülők többségének életében bekövetkezik egy olyan időszak, amikor a legmélyebb türelem is kevés ahhoz, hogy kezelni tudja tinédzserkorú gyerekének lázadásait. Fleisz Kinga pszichológusnő nekik ad tanácsokat.
A tinédzserkor a nemi hormonok termelődésével kezdődik, és ez idéz elő fizikai (első menstruáció, első magömlés), pszichikai (fokozott labilitás, érzelmi konfliktusok), illetve szociális változást. A kutatások szerint a serdülőkor kezdeten újjászerveződnek a családi kapcsolatok mind a fiúk, mind a lányok esetében. Egészében véve a nemi éréshez, a gyerekek szülőkkel szembeni érzelmi távolságtartása és fokozott önállósága társul. A kortársakkal eltöltött idő mennyisége a serdülőkor folyamán növekszik, több időt vannak barátaik táraságában, mint családi körben. Ebben a korban az okozza a legtöbb gondot, hogy míg biológiailag kezd az addig gyerek felnőtté válni, önállósulni addig társadalmi / anyagi szempontból még sokáig a szüleitől függ.
Többféle tinédzserkori lázadásról beszélhetünk:
-A nemi hormonok termelődése következtében érzelmi labilitás alakul ki, ezzel magyarázható a tinédzserek hangulatingadozása. Az egyik pillanatban jókedvűek aztán meg szomorúak, amit a környezetük nehezen tud tolerálni, így ezen felbuzdúlva bennük is tovább fokozódik ez az érzés.
– Mivel több időt töltenek baráti körben, így barátaik családját is jobban megismerik, és egyfajta összehasonlításba kezdenek. Rájönnek, hogy náluk más szabályok vannak, más sémák, más szokások. Az addig tökéletesnek hitt szülőkben találnak némi kivetnivalót, másképp értékelik a saját családi légkörűket. A szülőt ilyenkor sok támadás, kritizálás éri az otthoni dolgokkal kapcsolatban. (Előfordul, hogy a tinédzsernek igaza van, viszont a szülő nem szeretne változást).
– A tinédzserek igazságérzéke is megnövekszik, mindenre kíváncsiak és mindet észrevesznek. Ha nem kielégítő választ kapnak a kérdéseikre, ellentmondásos viselkedésbe kezdenek.
– A tinédzserek szeretnek egyedül lenni, vannak titkaik. Ilyenkor elvárják a szülőktől a magánéletük tiszteletben tartását. A szülő, aki eddig mindent felügyelt és kontroll alatt tartott, egyszer csak a háttérbe szorul, csökken a befolyása ugyanis a kortársak diktálnak. A serdülő meg akar szabadulni szülei szabályaitól, és társai között egy még erősebb szabályrendszerben találja magát. A klikkek ugyanis sokkal behatároltabb mozgásteret engednek meg. Ilyenkor kezd a tinédzser naplóírásba, ami számára szent és sérthetetlen. Ha ebbe a szülő belenéz, és a kamasz megtudja, nagyon nehezen tudja visszanyerni gyermeke bizalmát.
– A tinédzserkorban indul be a másik nem iránti érdeklődés folyamata is. A szülő még a kisgyereket látja a kamaszban, így ellenzi a szerelmi kapcsolatot, nem beszélve a szexualitásról.
Ha a szülő beleszól ezekbe a kamasz számára fontos dolgokba, akkor tőr ki a hallgatólagos vagy hangos botrány. A kamasz lázad a hagyomány, a számára ódivatú értékrend ellen. Ha a szülőnek igaza is van, nem szabad elfelejteni, hogy a tapasztalat utján történő tanulás a legeredményesebb. Hiába hallják a fiatalok a szülőktől, hogy mi a helyes, az sokat nem jelent addig míg ők maguk rá nem jöttek erre.
Fleisz Kinga elérhetőségeiért írjon a szatmar@szatmar.roEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. címre.
Forrás: szatmar.ro