Észrevettétek már, hogy ebben a rohanó világban milyen sokszor siettetjük a gyerekeinket? És most nem csak arra gondolok, hogy hányszor hagyja el a szánkat a Siess már! mondat, hanem arra is, hogy milyen gyakran megcsinálunk valamit a gyerek helyett csak azért, hogy gyorsabban kész legyünk. “Nézd csak, nem így kell, majd én megcsinálom.”
“Ezt nem így szoktuk csinálni, hanem úgy”, “Rosszul csinálod”, “Gyere, sietnünk kell, gyorsan megcsinálom helyetted” – ismerősek ezek a mondatok, helyzetek?
Be kell valljam, nekem sokszor nehezemre esik behúzni a féket és lassítani. Pedig tudom nagyon jól, milyen fontos lenne nem a fentiek szerint reagálni, hiszen így azt tanulják meg, hogy az eredmény fontosabb, mint maga az út, a folyamat. Én pedig azt szeretném elérni, hogy merjenek próbálkozni, ha kell újra és újra nekirugaszkodni a nehézségeknek, mert előbb utóbb megtalálják a megoldást. Szeretném, ha azt tapasztalnák meg, hogy előbb utóbb igenis meglesz a próbálkozásuk gyümölcse. Szeretném, ha nem csak a cél lebegne a szemük előtt, de élveznék is az utat, élveznék is azt, amit csinálnak. Szeretném, ha mernének hibázni, ha nem a külső körülményektől várnák a megoldást. Persze, ha kell, ott vagyok segítségnek, lehet hozzám fordulni, de tudjanak/akarjanak a saját fejük után menni.
Tudom, hangzatos mondatok ezek, elég elvont célok, pedig ezek mind-mind ott vannak a hétköznapi apró kis cselekedeteinkben. És abban, hogyan reagálunk a gyerekeinkre.
Ha elég pihent vagyok és van hozzá elég energiám, akkor ezek a gondolatok szoktak eszembe jutni akkor, amikor legszívesebben kivenném a gyerekem kezéből a krumplihámozót és két perc alatt befejezném a krumplipucolást. Vagy a porszívót vagy a cipőfűzőt vagy a mosogatószivacsot. Vagy még másik ezer dolgot, aminek a használatát még csak most tanulja.
Pedig nem csak arról van szó, hogy így tanulja meg, hogyan kell bánni a használati tárgyakkal, hanem arról is, hogy így újabb és újabb utakat fedez fel. Olyanokat, amikhez mi, felnőttek már túl szűklátókörűen látjuk a világot, a gyerekek gondolkodásmódja viszont még nagyon rugalmas. Miért lenne az rossz, amit csinál? Lehet, hogy csak nem szokványos, de ugyanolyan célravezető, nem? Ők még sokkal kreatívabbak, mint mi, felnőttek. És én azt szeretném, hogy amennyire csak lehet, kreatívak is maradjanak. Ehhez viszont az kell, hogy hagyjam őket a saját tempójukban és a saját utukon járni.
És ha ehhez az kell, hogy negyed órával előbb keljünk föl reggel, hogy ne kelljen folyton sürgetnem őket a reggeli készülődésnél, hát bevállalom.
Szóval, ha legközelebb azt látom, valamit “rosszul” csinál a gyerekem, megpróbálok venni egy nagy levegőt, nem beleszólni, hátralépni kettőt és megfigyelni, mit és hogyan ügyeskedik. Szeretnék tanúja lenni a fejlődésének, a felfedezéseinek.
Velem tartasz?
írta: Hanula Erika
Forrás: http://www.csupaszivmagazin.hu/hagyni-a-maga-utjan-jarni-meg-ha-az-rossz-is/#more-2202