Az elképesztő D-vitamin

A legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy szervezetünknek szüksége van D-vitaminra, leginkább a csontok erőssége miatt. Mire jó még?

Más, fontos szerepe is van ennek a tápanyagnak: leginkább a hiányában kialakuló rendellenességek miatt fontos. Asztma, rák, depresszió, szívbetegségek, diabétesz, elhízás - ezek mind kapcsolatba hozhatóak a D-vitamin hiányával. Látható, hogy miért is fontos kiegészítője az étrendünknek ez a vitamin. Ismerkedjünk meg tehát jobban a D-vitaminnal!

D-vitamin és a csontok

Ez a vitamin segíti a kalcium csontokba való beépülését, hiányában a csontok gyengék és törékenyek lesznek. Felnőttekben a D-vitamin hiánya csontritkuláshoz vezethet. Gyerekek esetében csontrepedéseket és más, csontokat érintő elváltozásokat eredményezhet. Ezért adnak D-vitaminnal dúsított tejet az amerikai iskolásoknak.

Az ép szívért és elméért

A vérben fellépő D-vitamin hiánya nem csak a csontokra nézve káros, hanem a szívre is negatív hatással van. Egyes tanulmányok szerint az idősek esetében depresszióhoz vezethet. A vitamint rendszeresen szedők között 7%-kal kisebb volt a halálozási arány a vitaminhiányban szenvedőkhöz képest. Gyerekeknél a vitaminhiány súlyos asztmát eredményezhet.

A D-vitamin forrása: a bőrünk

A szervezet képes önmaga előállítani ezt a vitamint. A folyamat lényege, hogy a bőrt megfelelő mennyiségű napfény érje (15-30 perc, heti néhány alkalommal legalább). Az UV sugarak, amelyek a vitamin képződéséért felelősek, egyben rákkeltő hatásúak is, tehát csak módjával a napozással (lehetőleg kora délelőtt és késő délután napozz).

Kiket veszélyeztet a D-vitamin hiánya?

A tanulmányok szerint egyaránt érintheti a vitaminhiány a felnőtteket, a csecsemőket, a gyerekeket és a serdülőket is, a kiváltott hatás korosztályonként eltérő lehet. A kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás komoly szerepet játszik a szervezet vitamin ellátottságában. D-vitaminban gazdag élelmiszerek például a tej, tojás, lazacfélék.

A legtöbb ember nem veszi észre, ha alacsony a D-vitamin koncentrációja a szervezetében, azonban másoknál komoly gondot okozhat a vitaminhiány: elhízottaknál, emésztési problémában szenvedőknél (liszt érzékenyek), időseknél, rendszeresen gyógyszereket szedő embereknél.

Vérnyomás és a D-vitamin

A magas vérnyomás és a vitamin hiánya kockázatos, sőt életveszélyes is lehet. Egy tanulmány szerint a magas vérnyomásban és D-vitamin hiányban szenvedőknek kétszer nagyobb esélyük van életveszélyes szívrendellenesség kialakulására, mint másoknak, ugyanakkor a D-vitamint más, kardiovaszkuláris rendellenességgel eddig nem hozták kapcsolatba, csak a magas vérnyomással.

A D-vitamin és a mellrák

Az alacsony vitaminszintet kapcsolatba hozták a mellrák kimenetelének súlyosságával, egy vizsgálat szerint a vitaminhiány 94%-al növelte a rák továbbterjedésének az esélyét. Más tanulmányok azt sugallják, hogy a kiegyensúlyozott vitaminháztartás által megelőzhető a mellrák kialakulása.

A D-vitamin nem varázsszer, a rákellenes hatását csak az egészséges embereknél fejti ki leginkább, akik nem túlsúlyosak és eleget mozognak.

Még nem teljesen egyértelmű, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, de úgy tűnik, hogy az alacsony vitaminszinttel rendelkező idősebb emberek esetében nagyobb a depresszióra való hajlam. Egy lehetséges magyarázat szerint az alacsony D-vitamin szint miatt a mellékpajzsmirigy több hormont termel, és az depresszióhoz vezethet. Az alacsony vitaminszint és a magas (mellékpajzsmirigy) hormonszint együttese között direkt összefüggést mutattak ki a depresszió súlyosságával kapcsolatban.

A súlyfelesleg és a D-vitamin

A menopauzát követően a legtöbb nőnél elindul egy hízási folyamat, ami egészen a hatvanas éveik közepéig tarthat. Azonban bizonyított, hogy megfelelő D-vitamin és kalcium utánpótlással jó eséllyel csökkenthető ez a folyamat. Egy felmérés szerint a megfelelő tápanyagellátottsággal rendelkező nők esetében tartható a testsúly, sőt akár kismértékben csökkenhet is.

D-vitamin és a gyerekek

Bizonyított dolog, hogy a megfelelő D-vitamin háztartással (napból vagy más forrásból) rendelkező gyerekek esetében kisebb az 1-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata. A vitamin hiánya pedig összeköthető más, súlyos gyerekkori betegséggel is, például az asztmával, a vitaminhiányos gyerekek több kórházi kezelésre és gyógyszerre szorulnak.

Kezd a napod D-vitaminnal!

Az egyik egyszerű módja a D-vitamin szintentartásának a megfelelő étrend. Általában a dobozos tejek és egyéb tejtermékek vitaminokkal dúsítottak, a legtöbb gyümölcslé is tartalmazza, valamint az egyes gabonapelyhek. Tehát egy jó, kiadós reggeli már biztosítja a napi szükséges D-vitamint.

Ebédre is jusson D-vitamin!

A halak, különösen a lazac, tonhal, makréla, szardíniafélék kitűnő források. Egy szelet lazac akár a napi ajánlott vitamin 200%-át is tartalmazza. Egy tál gomba (megfelelő, napfényes termőterület esetén) pedig a napi 100%-ot is biztosíthatja a vitaminból.

Jó adag D-vitamint biztosítanak még a következő élelmiszerek: tojás, halolajok (csukamájolaj), marhamáj, margarin, joghurt, sajtok. A tej (USA, 1930-as évektől) hozzáadott D-vitamint tartalmaz, de nem minden tejtermék esetében van ez így.

A legtöbb tejből készült élelmiszer finom, valamint jó kalcium forrás, de nem feltétlenül tartalmaz D-vitamint, ezért a csomagoláson lévő tápértéktáblázatot érdemes figyelni.

D-vitamin pótlása tabletták formájában

A legtöbb ember számára a megfelelő étrend és némi napozás biztosítja a jó D-vitamin ellátottságot. Azonban, akik többet szeretnének, vagy más úton nem jutnak elég vitaminhoz, azok számára sokféle multivitamin készítmény áll rendelkezésre, vagy csak külön D-vitamin, esetleg kalciummal vegyítve.

A D-vitamin két formában létezik: D2 és D3. Mindkét fajta hatásos és szedhető kiegészítésként. A szükséges vitamin mennyiség az életkortól és bizonyos kockázati faktoroktól függ.

D-vitamin teszt

Egy egyszerű vérteszt segítségével megállapítható a vér D-vitamin értéke.

(25-hydroxyvitamin D teszt). A teszt elvégzését a háziorvosnál lehet kérni, aki beutal vérvételre egy laborba. A jelenlegi iránymutatás szerint akkor elégséges a szint, ha a véredben legalább 20 nanogramm/milliliter (ng/mL), vagy ennél több D-vitamin található.

D-vitamin és más gyógyszerek

Szteroidos készítmények befolyásolhatják a szervezet D-vitamin anyagcsereforgalmát, az egyes fogyást elősegítő, valamint koleszterin szintet csökkentő és idegrendszerre ható gyógyszerek is befolyásolják a D-vitamin mennyiségét. Ezért mindenképp konzultálj orvosoddal, ha ilyen gyógyszereket szedsz, hogy milyen kiegészítő módszereket tud javasolni.

 

Forrás:kamaszpanasz.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1