Szeptember 5-éig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra

Szeptember 5-éig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákraAz őszi érettségikre jövő hétfőig, azaz szeptember 5-ig lehet jelentkezni. A jelenlegi rendszerben az október-novemberi időszakban nem csak a tavaszi sikertelen vizsgákat lehet kijavítani, hanem úgynevezett előrehozott érettségit is lehet tenni. 2010-ben például a vizsgák 54 százaléka volt ilyen, 17 százalékuk normál rend szerinti, és csupán 13 százalékuk volt javítóvizsga.

Azok, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, kiegészítő, illetve ismétlő vizsgán vehetnek részt, 2010-ben együttesen a megmérettetések tíz százaléka volt ilyen. Lesznek továbbá szintemelő vizsgák - ezek aránya tavaly ősszel körülbelül hat százalékot ért el -, és pótló vizsgák is.
Azok a diákok, akik tanulói jogviszonyban állnak valamelyik középfokú intézménnyel, az arra kijelölt iskolákban jelentkezhetnek érettségire, és ott szerezhetik be az ehhez szükséges űrlapot is. A többi vizsgázni szándékozó a kijelölt középiskolák egyikébe vagy valamelyik megyei, fővárosi kormányhivatalba adhatja be jelentkezését. Utóbbiak használhatják az Oktatási Hivatal (OH) honlapján lévő "elektronikus" űrlapot is.
A jelentkezők figyelmébe ajánlja az OH saját oldalát, ahol a Közoktatás/Érettségi vizsgák/Aktuális érettségi időszak (2011. október-november) menüpontban minden szükséges információ megtalálható. Itt tájékozódhatnak egyebek között a jelentkezés részletes szabályairól, az érettségire kijelölt középiskolákról, a fővárosi és megyei kormányhivatalok elérhetőségeiről, a vizsgák időpontjairól is.
(www.edupress.hu)

Adnow banner

loading...

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás