Második felsőoktatási felvételi eljárást javasol az MSZP

Második felsőoktatási felvételi eljárást javasol az MSZPEgy augusztusi, második felsőoktatási felvételi meghirdetését javasolja Hiller az oktatási kormányzatnak, Mesterházy szerint pedig a luxusberuházások költségeiből a pedagógusbér-emelést is meg lehetne oldani.

Hiller István szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP Oktatáspolitikai Kabinetjének vezetője közleményt adott ki, mely emlékeztet, hogy radikálisan csökkentették az államilag finanszírozott férőhelyek számát a felsőoktatásban, így a korábbi 53 500-ról "egyetlen tollvonással" 32 300-ra vitték le a teljesen államilag finanszírozott keretszámot. Hiller szerint a kormány önköltség néven gyakorlatilag bevezette a tandíjat.

Az MSZP-s képviselő kiemelte, hogy az erről szóló kapkodva kiadott rendeletet sok szakértő, oktatáspolitikus és maga az ombudsman is bírálta. Mint írta, emiatt csökkent a felvételire jelentkezők száma ráadásul mostanra bebizonyosodott, hogy a rendelet belső szerkezetében is rossz, mert "miközben csökkentették a helyeket, úgy határozták meg a belső felosztást, hogy több ezer üres férőhely maradt, mert nincs elég jelentkező. Most azt tervezik, hogy menet közben változtatják meg a szabályokat és újabb kapkodás eredményeként a besült, megmaradt férőhelyeket átteszik más területekre".

Hiller szerint a kormánynak nem átcsoportosítania kéne, hanem olyan, a hagyományosnál szélesebb körű pótfelvételit hirdetnie, ami megoldhatja a kialakult problémákat.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt "Állam fogságában" elnevezésű konferenciáján azt mondta, hogy luxusberuházások, a stadionépítések, vagy például a Kossuth tér átalakításának milliárdos költségeiből már most lehetne emelni a pedagógusok bérét, amihez mintegy 400 milliárd forintra lenne szükség, melynek forrása egyelőre ismeretlen. Hozzátette, hogy az oktatást kiemelt ágazatként kellene kezelni, mert "egy országban egy intelligens társadalom megteremtése" létkérdés.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1