Benyújtották a keretszámokat eltörlő törvénymódosítástAz alapképzésben eltörölnék a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmaradna a létszámszabályozás – derül ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfőn benyújtott módosító javaslatából.

 

A javaslat a felsőoktatási törvény átalakítását célozza, ennek alapján a kormány hatásköre az államilag támogatott és az állami (rész)ösztöndíjas képzésre felvehető hallgatói létszám – vagyis a keretszámok – meghatározására a jövőben megszűnik.

A felsőoktatás kormányszintű szabályozásának feladata továbbra is az oktatásért felelős kormánytag felelőssége marad, ugyanakkor ez a felelősség nem a hallgatói létszámok intézményi elosztásában nyilvánul meg, hanem a rendelkezésre álló támogatási formák, illetve az előírt minimális felvételi követelmények meghatározására vonatkozik.

A javaslat indoklása kitér arra, hogy korábban a 480 pontos skálán 200 pontban meghatározott minimális felvételi ponthatár azt a küszöbszintet jelölte, amely alatt a képzés folytatásához szükséges teljesítmény, képesség hiánya vélelmezhető. Ettől az évtől kezdődően az 500 pontos rendszerben 240 ez a határ, a felvételi eljárás szabályozása azonban ebben a részében statikus, nem képes az egyes képzések időben változó igényeire reagálni – fejtették ki.

A javasolt szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a miniszter évente és szakonként is egyensúlyt teremtsen a jelentkezői igények, az állam és a piac megfogalmazott elvárásai és a költségvetés lehetőségei, valamint a felsőoktatástól elvárt magas minőségi feltételek teljesítése között – áll a javaslatban.

Eszerint a miniszter évente határozattal állapítja meg azt, hogy mely szakokon vehető igénybe magyar állami (rész)ösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, a szak állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésére történő felvételhez teljesítendő minimális felvételi pontszámot miniszteri határozat állapítja meg.

Ugyanakkor rögzítik, hogy a felvehető létszám mint szabályozási eszköz kivezetése nem lehet teljes. Ezért a mesterképzésben részben megmarad a létszámszabályozás, de az egyedi kormánydöntést ebben az esetben sem javasolják megtartani.

A módosítás folytán az állami felsőoktatási intézményekben, felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes és osztatlan képzésben a jelentkezések száma, illetve a tényleges intézményi kapacitás erejéig nyílik lehetőség magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésre jelentkezni, tanulmányokat folytatni. Nemzetközi szerződés, illetve a kormánnyal kötött megállapodás alapján az egyházi és a magán felsőoktatási intézményekben is megmarad az állami (rész)ösztöndíjjal támogatott tanulmányok lehetősége. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány megértette és eloszlatta a diákoknak a fizetős felsőoktatással kapcsolatos félelmeit.

 

{module Forrás: edupress}