A zsebpénzzel kapcsolatban a legkülönbözőbb és szélsőségesebb vélemények vannak. A széles körben elfogadott elképzelések közé tartoznak a következők:
* A gyerek zsebpénzét elég alacsony összegben kell meghatározni, hogy megakadályozzuk az esztelen költekezést.
* A gyerektől meg kell követelni, hogy minden megkapott zsebpénzének egy részét megtakarítsa.
* A gyerektől meg kell követelni, hogy minden zsebpénzének egy részét jó célokra fordítsa.
* A gyerek zsebpénzét bizonyos háztartási munkák elvégzéséhez vagy az iskolai érdemjegyeihez kell kötni.
A fent felsorolt elképzelések egyikével sem értek egyet.
A túl fukar zsebpénz
Létezik egy nagyon mulatságos angol gyermekkönyv-sorozat (Richmal Crompton az írója), amely egy tizenéves fiúról, William Brownról szól, akinek soha nincsen elég pénze.
Hivatalos zsebpénze elenyésző, és még azt is csak hébe-hóba kapja meg, mert az apja állandóan megnyirbálja a károk költségei miatt, amelyeket okozott.
Következésképpen azon ritka alkalmakkor, amikor ő és barátai egyszer csak hozzájutnak néhány pennyhez, azonnal és hűbelebalázs módon el is verik a pénzt, mielőtt még valamely rosszmájú felnőtt kieszelhetne egy ürügyet, hogy kiürítse a zsebüket.
Ők aztán nem takarékosak. Pénzügyi terveik nem terjednek tovább a nap végénél. Amikor majd felnőnek, a végsőkig lecsupaszítják a hitelkártyáikat.
Azoknak a gyerekeknek, akik
William Brownhoz hasonlóan kíméletlenül fukar kézzel mért zsebpénzt kapnak, nincs rá semmi okuk, hogy hosszú távra gondolkozzanak.
Nem látják értelmét a takarékosságnak, mert jól tudják, bevételeik túl soványak, hogy valaha is összegyűjthessenek egy jelentősebb összeget. Amikor ezek a gyerekek pénzhez jutnak, hajlamosak hebehurgya módon a nyakára hágni.
Annak érdekében, hogy az ilyen gyerekeket felelős vásárlókká alakítsuk, lehetőséget kell adnunk nekik a költekezésre. Arra van szükségük, hogy bölcs és ostoba döntéseik meghozatalára egyaránt esélyt kapjanak, és elengedhetetlen, hogy ezt az esélyt meglehetősen gyakran kapják meg. Így tud csak kikristályosodni számukra a bölcsesség és az ostobaság közötti különbség.
Én sem kezdtem felelősségteljessé válni pénzügyeimben mindaddig, míg nem volt elegendő pénzem arra is, hogy hébe-hóba eltékozolhassak belőle.
Nem arra akarod tanítani gyermekeidet, hogyan tartsák fenn magukat a semmiből,
hanem arra, hogy hogyan gazdálkodhatnak értelmesen annak a bőségnek a hasonmásával, amelyet reményeid szerint egy napon dolgozó felnőttként megszereznek maguknak.
Segíteni akarsz nekik, hogy felkészülhessenek felnőtt életük azon pillanatára,
amikor befejeződik a tanulmányokért vívott harc, és elkezdenek több pénzt keresni, mint pusztán az élelmiszerre és a lakbérre szükséges minimum.
Segíteni akarsz nekik, hogy jobban élhessenek azáltal, hogy intelligens döntéseket hoznak,
és ezt egyetlen módon teheted meg: ha lehetőséget biztosítasz, hogy dönthessenek – és nem utolsó sorban, hogy baklövéseket kövessenek el.
Mekkora legyen a gyerek zsebpénze?
Tudom, hogy erre a kérdésre várod a legjobban a választ. A pénz a legtöbb családban az ellenőrzés kérdéskörébe tartozik és a gyerekek önálló cselekvése igen korlátozott e tekintetben. A pontos összeg számos nem egységesíthető tényezőtől függ, beleértve a szülők anyagi helyzetét és egyéb bevételi forrásait (ha vannak!).
De lássunk egy általános ökölszabályt, amelyet igen ésszerűnek tartok: a gyerek személyes anyagi forrásainak (melyek magukba foglalják a rokonoktól kapott időszaki készpénzajándékokat és egyéb bevételi forrásokat is) összeadva évente olyan summára kell rúgniuk, amelyet a gyerek több, mint elégnek érez.
Azt hiszem, ideális esetben a gyerekeknek társaik többségéhez viszonyítva sem szegénynek, sem gazdagnak nem szabad érezniük magukat, hanem olyan tehetősnek. Ha elveszítenek egy heti zsebpénzüket, az fel kell, hogy dúlja őket, ha találnak ekkora összeget, akkor nem rohannak, hogy édességet vegyenek érte.
Kérdezd meg gyermekedet, mennyit szeretne kapni!
A zsebpénz megállapításához úgy érdemes hozzákezdened, ha megkérdezed gyermekedet arról, hogy véleménye szerint mennyit kellene kapnia és szerinte kiadásai mely részeit kellene neki személyesen vállalnia.
Ne félj megkérdezni, mert valószínű kevesebbet fog mondani, mint amennyit te adnál neki. Minél kisebb a gyermeked, amikor elkezdesz neki zsebpénzt adni, annál könnyebben állapíthatod meg a megfelelő összeget.
A végcélnak annak kell lennie, hogy némi teret adsz gyermekednek pénzügyi manőverezéséhez, és ezáltal egészen önmaga fedezheti fel a valódi felelősséget. Azt, hogy mennyi szabadsággal képes ésszerűen élni, csak ő és te határozhatod meg. (Inkább a nagyobb szabadság javára tévedj, mint a kisebbre!)
Meg kell-e követelni gyermekedtől, hogy zsebpénze egy részét megtakarítsa?
Nem. Ha a megtakarítás nem önkéntes, akkor értelmetlen. Ha gyermeked zsebpénzéből minden hónapban zárolsz egy tetemes részt, gyermeked sohasem fog sajátjaként gondolni az elkobzott összegre. Ha valódi ellenőrzést kínálsz gyermekednek pénze felett, valamint kellőképpen vonzó megtérülési rátát, saját magától is takarékoskodni fog.
Azzal kell-e megkeresni a gyereknek a zsebpénzt, hogy bizonyos házimunkát elvégez?
Úgy gondolom, hogy a gyereknek zsebpénzt kell adni, és úgy gondolom, hogy a gyereknek házimunkát kell végeznie, de nem hiszem, hogy a két tevékenység kapcsolatban áll egymással.
Ne feledd! Ha te nem tanítod a gyermekedet a pénzről, sokan megteszik majd helyetted.
„Jól jár, ha ezt teszi, az állam adókedvezményt ad Önnek, amiért hosszabb ideig marad adós” – kezd ismerősen csengeni?
Mai világunkban sok gyerek már az előtt eladósodik, mielőtt egy fillért is keresett volna!
Keresete még nincs, de havi rezsije már van, ami a mobiltelefonszámlájából, bankszámlájából, stb. jön össze. Hát nem pont erről szól a mostani pénzügyi válság is?
Mit tehetsz, hogy gyermekedből NE ADÓST nevelj?
Erre a kérdésre holnap kapod meg a válszt! Addig is gondolkodj el ezen!
Alkér Orsolya
Csodasuli.hu