Középiskolai diákok pénzügyi és gazdasági ismereteinek fejlesztésePályázati felhívás a nevelési-oktatási intézmények vezetőihez, pedagógusaihoz középiskolai diákok pénzügyi és gazdasági ismereteinek fejlesztésére

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Tudatos Pénzügyekért alapítvány – együttműködve az Öngondoskodás Alapítvánnyal – pályázatot hirdet a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására. A pályázat célja, hogy támogassa azokat a középfokú oktatási intézményeket, amelyek vállalják, hogy az iskola oktatási programjai között helyet biztosítanak az Öngondoskodás Alapítvány és a Magyar Nemzeti Bank együttműködésével kidolgozott Pénzügyi Oktatási Program (POP) bevezetésének, oktatásának. A pályázó intézmények e mellett vállalják, hogy csatlakoznak ahhoz a 2009/2010-es tanévben elinduló, a Tudatos Pénzügyekért alapítvány kezdeményezésére és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával kialakított iskolahálózathoz, amely a gazdasági, pénzügyi, vállalkozási kultúra és ismeretek oktatásában résztvevő, és annak elterjesztésében szerepet vállaló oktatási intézményekből jön létre.

 
A pályázók köre:
 
Pályázhatnak belföldi székhelyű, OM azonosítóval rendelkező középfokú oktatási intézmények (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) legalább két pedagógus részvételével.
A támogatás 9-12 évfolyamon tanuló diákok számára, tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozások szervezésére és megvalósítására használható fel.
 
A megpályázható támogatás összege:
 
Pályázatonként bruttó 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint, ezen belül:

    * 100.000 Ft, azaz százezer forint, melyet az intézmény a program bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtésére fordíthat (tananyagok sokszorosítása, eszköz- és anyaghasználat stb.)
    * 400.000 Ft, azaz négyszázezer forint, melyet – az intézmény által kijelölt -, a programban résztvevő pedagógusokkal megkötött ösztöndíj megállapodás keretében kapnak meg.

Jelen pályázat során a pályázati úton felhasználható keretösszeg:
Bruttó 20 millió forint.
 
A részletes pályázati felhívás és a további pályázati dokumentációk www.mnb.hu weboldalon érhetők el. A pályázati anyag elektronikus formában kitölthető és kinyomtatható.
 
Kérjük, MINDEN PONTRA választ adva készítse el pályázatát!
 
A támogatás formája:
A sikeresen pályázó oktatási intézményekkel a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány szerződést köt a kiírt pályázatban megjelölt oktatási program bevezetésére, valamint a pályázaton elnyert összeg felhasználására. Az oktatásban résztvevő tanárokkal az Alapítvány közvetlenül ösztöndíj megállapodást köt.
 
A finanszírozás módja:
A támogatási összeg folyósítása az alábbi ütemezésben történik:
Az oktatási intézmények számára biztosított keretből

    * 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint 2009. augusztus 31-ig,
    * 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint 2010. június 30-ig kerül folyósításra.

Az oktatásban részt vevő tanárok számára biztosított keretből

    * 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint 2009. augusztus 31-ig,
    * 150.000 Ft azaz százötvenezer forint 2010. február 28-ig,
    * 200.000 Ft, azaz kétszázezer forint 2010. július 31-ig kerül folyósításra.

A pályázatnak nincs regisztrációs díja, valamint nem kell az intézményeknek önrészt biztosítaniuk. A támogatási összeg és az ösztöndíj átutalásának feltétele a teljesítési dokumentáció benyújtása és annak az Értékelő Bizottság által történő elfogadása.
Az oktatási intézmények számára a tananyagok hasznosítására és megvalósítására biztosított feltételek megteremtésére fordítandó összeg második részlete folyósításának feltétele a teljes keret felhasználását igazoló számlák Alapítványnak történő előzetes benyújtása.
 
A pályázat elnyeréséhez szükséges feltételek

   1. Pályázhatnak belföldi székhelyű, OM azonosítóval rendelkező középfokú nevelési-oktatási intézmények legalább két pedagógus részvételével. A támogatás 9-12 évfolyamon tanuló diákok számára, tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozások szervezésére és megvalósítására használható fel.
   2. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy – mintaiskolai jelleggel – intézményközi kapcsolatrendszerüket felhasználva közreműködnek az oktatási programmal kapcsolatos információk más oktatási intézményeket célzó elterjesztésében, hozzájárulva a program ismertségének növeléséhez.
   3. A támogatást elnyerő intézmények hozzájárulnak, hogy a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány az oktatási program eredményeit, valamint a programban részt- vevő intézmények nevét szabadon publikálja, valamint helyi és időbeni korlátozás nélkül – a hatályos jogszabályi előírásokat betartva – felhasználja.
   4. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kijelölt kapcsolattartóján keresztül érkező egyedi média megkereséseket lehetőség szerint – amennyiben az nem sérti az intézmény érdekeit, illetve a tanárok és a diákok személyiségi jogait -, teljesítik.
   5. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy az oktatási programra vonatkozó média megkeresésekről haladéktalanul tájékoztatják a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kijelölt kapcsolattartóját, és a feltett kérdésekre csak az Alapítvány kijelölt kapcsolattartójának írásos engedélye birtokában válaszolnak.
   6. A nyertes intézmények vállalják, hogy csatlakoznak ahhoz a 2009/2010-ben tanévben elinduló iskolahálózathoz, amely a gazdasági, pénzügyi, vállalkozási kultúra és ismeretek oktatásában résztvevő, és annak elterjesztésében szerepet vállaló oktatási intézményekből jön létre.

A pályázati programban megvalósítandó szakmai tevékenységek:

   1. A pályázó, a Pénzügyi Oktatási Programot korábban még nem oktató tanároknak részt kell venniük a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány által szervezett programbevezető felkészítésen. A képzés célja, hogy a tanárok megismerjék az elektronikus oktatási tananyagot, és megszerezzék az oktatásához szükséges pénzügyi ismereteket. (Az ingyenes képzések várható ideje 2009. augusztus és november, valamint 2010. január, helyszínük Budapest.)
   2. A program bevezetésének illeszkednie kell a tanév rendjéhez. A programban résztvevő tanulócsoport(ok)nak minimum 30×90 (illetve 60×45) percet kitevő iskolai foglalkozási időkeretben kell csoportos foglalkozáson részt vennie, amely folyamat jelleggel épül be a 2009/2010-es tanév iskolai programjába.
   3. A program oktatásának módját az iskola határozza meg: rendszeres tanórai, szabadidős, tömbösített, illetve tanórán kívüli időkeretben és az iskola pedagógiai programjához legalkalmasabbnak ítélt formában.
   4. A program bevezetéséhez a nyertes iskola köteles részletes tervet készíteni az oktatási program oktatásának formájáról, kereteiről, a programba bevont tanulócsoport/okról, a munka pontos időbeli ütemezéséről, melyet a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány részére elektronikus formában 2009. július 31-ig kell megküldeniük.
   5. A nyertes pályázók vállalják, hogy az oktatásban részt vevő diákok számára biztosítják a tanév során megrendezendő online befektetési játékon való részvétel lehetőségét és biztosítják az ahhoz szükséges technikai feltételeket.
   6. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy a programban résztvevő diákok számára biztosítják és aktívan támogatják az oktatási program keretében elsajátított ismeretek sikeres elsajátításának értékelését szolgáló, a tanév második félévében szervezett országos tanulmányi versenyen való részvételt.
   7. Az iskola a projekt megvalósításának időszakában biztosítja a támogató intézmények szakemberei számára – a szakmai monitoring részét képező – betekintési jogot a program szakmai megvalósításába.

A fenti követelmények teljesítése a folyósított támogatás felhasználásának feltétele, így azok hiányos, vagy határidőn túli teljesítése, illetve nem teljesítése a támogatás automatikus megvonásával jár.
 
A pályázat érvényességének feltételei

   1. Minden oktatási intézmény csak egy pályázatot nyújthat be.
   2. A programba bevont tanulócsoport minimális létszáma 15 fő.
   3. A pályázathoz mellékelni kell az intézmény alapító okiratát.
   4. A pályázat mellékletét kell képeznie egy maximum 2 oldalas koncepciónak, arról, hogy milyen keretek között, milyen ütemezésben tervezi az iskola megvalósítani az oktatási program végrehajtását. Az anyagnak tartalmaznia kell:
          * a diákok oktatásának tervezett óraszámát és ütemezését;
          * a foglalkozások tervezett módszereinek, tanulásszervezési eljárásainak leírását;
          * az iskola milyen formában és eszközökkel biztosítaná a program későbbi fenntarthatóságát;
          * az iskola pedagógiai programjához való illeszkedését,
          * az iskola az új, kísérleti tananyag oktatása során milyen potenciális problémákat azonosít és miként tervezi megoldani ezeket.
   5. A pályázathoz csatolni kell egy, a programban való részvételre és a pályázati feltételek elfogadására vonatkozó szándéknyilatkozatot az intézmény fenntartójának támogató nyilatkozatával együtt.
   6. A pályázathoz csatolni kell a pályázó tanárok szakmai önéletrajzát.
   7. A pályázat érvényességének további feltételeit a pályázati dokumentáció részét képező nyilatkozatok rögzítik.

Hiányos pályázati dokumentáció megküldése esetén a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány elektronikus levél formájában hiánypótlásra vonatkozó felhívást kezdeményez. A hiányzó dokumentumoknak a felhívást követően, legfeljebb 3 munkanapon belül az Alapítványhoz be kell érkeznie. A hiánypótlást a megadott határidőn belül nem, vagy nem megfelelően teljesítő pályázók anyagai nem kerülnek elbírálásra.
 
A pályázat benyújtása:
 
A pályázati dokumentációt postai úton, elsőbbségi küldeményként 1 példányban, és elektronikus levélben (MS Word dokumentumként) kell benyújtani (a postabélyegző kelte): 2009. június 30-ig.
A pályázatot a következő címre kell eljuttatni: Tudatos Pénzügyekért Alapítvány, 1054, Budapest, Szabadság tér 8-9. A borítékon kérjük feltüntetni: „Pénzügyi Oktatási Program” pályázat.
Az elektronikus levelet az alábbi e-mail címre kell küldeni: szalaygy@mnb.hu
 
A pályázat benyújtásához szükséges formanyomtatványok (pályázati dokumentáció, amely tartalmazza az adatlapot, nyilatkozatokat) elektronikus úton elérhetőek és szabadon letölthetőek az MNB honlapjáról (www.mnb.hu).
 
A pályázat elbírálásának szempontjai

   1. Országos és iskolatípusonkénti reprezentáltság elérése
   2. Szakiskolai programok kiemelt támogatása
   3. Az elbírálás során előnyben részesülnek azon pályázó iskolák:
          * amelyek a 2008/2009-es tanévben részt vettek a Pénzügyi Oktatási Program kísérleti oktatásában;
          * amelyek a 2008/2009-es POP programban részt vett iskolák ajánlásával érkeznek;
          * amelyekben már korábban is megvalósult a diákok széles körét aktivizáló, sikeresnek minősíthető innováció;
          * amelyek mögött olyan képzői, oktatói csoport áll, amely részt vett már pénzügyi tematikájú oktatási anyag tanításában, és személyes tapasztalata van a közoktatáson belül a tehetséggondozás területén;
          * amelyek vállalják regionális mintaiskolai szerep betöltését;
          * amelyek közgazdasági, kereskedelmi, marketing, valamint üzleti adminisztráció szakirányú képzést nem nyújtanak;
          * amelyek diákjai részt vettek a Magyar Nemzeti Bank által szervezett „Monetary – közgazdálkodj okosan” címmel megrendezett középiskolai vetélkedőn, illetve annak elődöntőjébe is bejutottak;
   4. A pályázat elbírálása során előnyt jelent a tanórai, interaktív, játékos elemeket felhasználó és/vagy készségfejlesztő programok iskolai szervezése.
   5. A Tudatos Pénzügyekért Alapítvány fenntartja magának a jogot, hogy a benyújtott pályázatokat elutasítsa, illetőleg a pályázati dokumentációkban rögzítettek pontosítása és a szerződési feltételek kidolgozása érdekében a pályázóval tárgyalást folytasson.

Egyéb információk:
 
A Tudatos Pénzügyekért Alapítvány fenntartja a jogot, hogy jelen pályázati felhívást bármikor, indokolás nélkül egyoldalúan módosítsa, vagy visszavonja, illetőleg, jogában áll úgy dönteni, hogy az eljárás eredményeképpen egyik pályázóval sem köt szerződést. A pályázók pályázatuk benyújtásával kötelesek elfogadni, hogy az előzőekben említettekkel, illetőleg egyébként a pályázati felhívással és a pályázatukkal összefüggésben a Tudatos Pénzügyekért Alapítvánnyal szemben semmiféle megtérítési vagy kárigényt nem érvényesíthetnek.
 
Azok az iskolák, amelyek a Tudatos Pénzügyekért Alapítvánnyal kötött szerződésben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítik, a további támogatásra való jogosultságukat elvesztik, és az addig folyósított támogatási összeget kötelesek visszafizetni.
 
A pályázat eredményéről a beadási határidőt követő 20 munkanapon belül a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány által felkért szakértőkből álló Értékelő Bizottság javaslata alapján az Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kuratóriuma dönt.
 
A döntésről a pályázókat a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány írásban értesíti, illetve a nyertes pályázók listáját a döntést követő két napon belül a www.mnb.hu honlapon közzéteszi.
 
A pályázat lebonyolításával kapcsolatos további kérdésekben Sz. Pap Judit, a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kuratóriumi titkára nyújt tájékoztatást. (Telefon: 06-1-428-2632, munkanapokon 9.30-12.00, illetve 13.00-16.00 óra között, e-mail: szolnokinej@mnb.hu)
 

    * 1. számú melléklet
    * 2. számú melléklet
    * Pályázati űrlap
    * Nyilatkozatok

 

Oktatási és Kulturális Minisztérium
1055 Budapest, Szalay u. 10-14.
Telefon: (+36-1) 473-7000 :: Fax: (+36-1) 473-7001
E-mail: info@okm.gov.hu