0-1
Ghána válogatottja egy büntetőből szerzett találattal 1-0-ra legyőzte Szerbiát a világbajnokság D-csoportjának nyitó mérkőzésén. A hajrában emberhátrányban játszó európaiak közül a csereként beállt Kuzmanovic ért bele egy labdába kézzel suta mozdulattal.
Az első félidőben nem lőtt kapura sem a szerb, sem a ghánai alakulat, ennek ellenére azért adódtak veszélyes lehetőségek mindkét oldalon. Az európaiak oldalán Kolarov, a Fekete Csillagok részéről Gyan próbálkozhatott szabadrúgásból, és nem is tévedtek sokat. A mezőnyben az iram nem volt rossz, de igazán komoly ziccerek nem alakultak ki.
Fordulás után aktívabban kezdett Ghána, és meg is szerezhette volna a vezetést, ha Ayew be tudja bólintani Asamoah Gyan remek beadását. A feladó nem sokkal később befejezőként jeleskedett, bedobás után leadott fejesét azonban a bal kapufa hárította.
A 75. percben megfogyatkozott Szerbia: az egész meccsen előszeretettel keménykedő Lukovic megrángatta Gyan mezét, megkapta második sárgáját, így villant a piros is. Radomir Antic azonnal reagált, pályára küldte Hajnal Tamás csapattársát, Neven Suboticot.
Helyzet érdekes módon először az emberhátrányban játszó szerbek előtt adódott, Krasic löketét azonban Kingson bravúrral védeni tudta. Maradt veszélyesebb az európai alakulat, Ivanovic lökete nem sokkal kerülte el a bal felsőt. A 84. percben aztán Kuzmanovic rendkívül suta mozdulattal kezezett a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Asamoah Gyan váltotta gólra. Ghána így 1-0-ra győzött, és hatalmasat lépett a továbbjutás felé.
Szerbia – Ghána 0-1 (A. Gyan 85. – 11-esből)
Forrás: pepsifoci.hu