0-0
Argentin mezőnyfölénnyel kezdődött a meccs, de az első negyedórában nem forogtak veszélyben a kapuk. Nem sokkal ezután Verón löketét védte Tzorvas, és az argentinok a folytatásban is főleg átlövésekkel próbálkoztak, a félidő végén előbb Maxi Rodriguez, majd Messi késztette nagy védésre a görög kapust.
A szünet után is folytatódott a nyomasztó argentin mezőnyfölény, igaz, rögtön a játékrész elején Samaras került nagy helyzetbe. Az argentinok továbbra is meddő mezőnyfölényben játszottak, átlövéseik okoztak veszélyt főleg, a 69. percben Tzorvas előbb Messi szabadrúgását ütötte ki remek vetődéssel, majd a szöglet után Bolatti közeli bombáját is védte. A 78. percben aztán egy véleményes góllal vezetést szereztek Maradonáék.
Demichelis szabálytalankodott védőjével szemben, mielőtt kapura fejelt, a Militóról elé pattanó labdát aztán közelről a hálóba bombázta.
A hajrában már szinte semmit nem mutatott az addig is gyengén muzsikáló görög csapat, a 89. percben ez meg is bosszulta magát, a percekkel korábban beállt Palermo lőtt a kapuba egy Tzorvas által elé ütött labdát.
Görögország – Argentína 0-1 (Demichelis 78.)
Argentína együttese száz százalékos teljesítménnyel jutott tovább a foci vb B-csoportjából, miután 2-0-ra legyőzte Görögországot. A dél-amerikaiaknak Demichelis véleményes találata kellett az áttöréshez. A másik továbbjutó hely Dél-Koreáé lett, miután 2-2-es döntetlenre végzett Nigériával.
B-csoport
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Argentína | 3 | 3 | 0 | 0 | 7-1 | 9 |
Dél-Korea | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-6 | 4 |
Görögország | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-5 | 3 |
Nigéria | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 1 |
Forrás: pepsifoci.hu