0-1

Hihetetlen fordulatok után jutott Spanyolország a legjobb négy közé a világbajnokságon. A Paraguay elleni csata második félidejében előbb a dél-amerikaiak hagytak ki büntetőt, majd Xabi Alonso hibázott a pontról. David Villa a 83. percben szerezte meg a spanyolok győztes gólját.

Igazi helyzet egyetlen sem akadt az első félidőben, ha pedig bekerült a hálóba a labda, a játékvezető szólt közbe. A spanyolok szenvedtek a fegyelmezetten védekező, és remek ütemű szerelések tömegét bemutató Paraguay ellen, a dél-amerikaiak pedig akár vezethettek is volna, ha Valdez találatát kezezés vagy lesállás miatt nem érvényteleníti Carlos Batres. A visszajátszások alapján a felugró, de labdát el nem érő Cardozo valóban lesen volt, a Dortmund játékosa azonban nem, így vélhetően sokat fognak még vitatkozni azon, helyes döntés született-e.

Fordulás után kezdetben nyugodtan csordogált a meccs, aztán viszont gyorsan felpörögtek az események. Pique lerántotta egy szögletnél Cardozót, büntetőt kapott Paraguay, a sértett azonban Casillasba lőtt (ki se pattant a labda a kapusról). Néhány másodpercre rá Villa esett el Alcaraz szorításában, a másik oldalon is lehetett próbálkozni a 11-es pontról. Xabi Alonso elsőre magabiztosan a jobb sarokba helyezett, de a játékvezető megismételtette a lövést. A Real középpályása másodjára a bal alsót vette célba, Villar ezt már ki tudta ütni. A lecsorgó után a kapus elütötte David Villát, Sergio Ramos pedig centik híján értékesítette a kipattanót.

A győztes találatot egy remek Iniesta-megindulás után szerezte meg Spanyolország: a Barca támadója Pedrót hozta helyzetbe, a társ lövése visszajött a jobb kapufáról, David Villa azonban a bal oldali vas segítségével a hálóba pofozta a kipattanót. Santa Cruz helyzeténél nagyott kellett védenie Casillasnak, de gól már nem esett.

A spanyolok a négy között Németországgal találkoznak, Paraguay hősies küzdelemben esett ki.

 

Paraguay – Spanyolország 0-1 (David Villa 83.)


Forrás: pepsifoci.hu