Az általános iskolások vizuális neveléséhez nyújt segítséget szakmai anyagok és tanmenet kidolgozásával a Henkel Magyarország és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Tanszéke, jelentette be szeptember 17-én a Henkel és a sajtótájékoztató helyszínét biztosító Bocskai István Általános Iskola igazgatója.

Tanórákon, szakköri foglalkozásokon szeretnék felhívni a fiatal diákok figyelmét arra az együttműködő felek, hogy legyenek igényesek a környezetükkel, az őket körülvevő tárgyakkal szemben, melyek alakítása rajtuk is múlik, az újító gondolatok pedig megvalósíthatók. „Ezt a szemléletmódot már az általános iskolában el kell sajátítaniuk a fiataloknak, de a dizájn és a formatervezés oktatását sem lehet csak az egyetemi tanulmányokkal elkezdeni” – mondta el dr. Szentpéteri Márton, a MOME Formatervező Tanszékének vezetője. „A dizájn nem csupán a külcsínt jelenti, a 21. század formatervezői jelentős szerepet birtokolnak a közvélemény és a közérzet formálásában is” – hangsúlyozta az egyetemi oktató.
A Henkel a ’90-es évek óta támogat a társadalmi felelősségvállalás jegyében különböző kezdeményezéseket, melyek során a jövő zálogát jelentő gyermekek oktatása is jelentős szerepet kap. Évente indít más-más gyermekprogramot a vállalat, idén a Design és Innováció nevet viselő projekttel igyekszik segítséget nyújtani az általános iskolai tanároknak. A szakmai anyagokat: a brosúrát, tanmenetet és a szakirodalmi jegyzéket a MOME formatervező, design- és művészetelmélet szakos hallgatói készítették el, melyet bárki letölthet a www.henkel-smile.hu oldalról.
Emellett a MOME hallgatói két helyszínen: a budapesti Bocskai István Általános Iskolában (Újbuda) és a körösladányi Tüköry Lajos Alapfokú és Művészeti Általános Iskolában bemutató órákat tartanak, rajtuk kívül pedig további három intézmény: a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények két tagiskolája (Deák Ferenc és Arany János Általános Iskolák), illetve a váci Juhász Gyula Általános Iskola számára nyújt támogatást a program megvalósításához a Henkel. A közintézmények és a nagyvállalatok hasonlóan eredményes, és a társadalom szempontjából is hasznos programjait üdvözölte dr. Bács Márton, a XI. kerületi alpolgármester.
A sajtótájékoztatónak helyet biztosító Bocskai István Általános Iskola igazgatója, Feith Bence az átélhetőbb tanulás eszméjéről beszélt a sajtótájékoztatón, melynek keretein belül a diákok interaktív formában ismerkedhetnek meg a tananyaggal, ebben pedig jelentős szerepe van a vizuális szemléltetésnek. A sajtótájékoztatóval egy időben az iskola diákjai az egyetem hallgatóinak közreműködésével vehettek részt egy olyan rajzórán, ahol saját kreativitásukat a legkülönbözőbb eszközökkel bizonyíthatták: minden kisdiák egy-egy szék elkészítésén törte a fejét.
(www.edupress.hu)