Intel csúcs az oktatásért - Fókuszban a projekt-alapú tanulás támogatásaBukarestben befejeződött az Intel 7. Nemzetközi Oktatási konferenciája, ahol a világ számos országából érkező oktatáspolitikusok, tanárok és a nemzetközi sajtó előtt bemutatták a több európai és közel-keleti nyelvre lefordított, új Intel® Teach – Elements tanár-képzési programot.

 

Bukarest – 2010. október 19. A román fővárosban tartott Intel Oktatási konferencián résztvevő, közoktatásért felelős döntéshozók és szakemberek azt vitatták meg, hogy miként segítheti a technológia a pedagógusok munkáját annak érdekében, hogy a diákok jobban megállják helyüket a globális munkaerőpiaci versengésben.

Az Intel a találkozón bejelentette, hogy – a korszerű oktatási rendszerek elkötelezett támogatójaként, – 2010 utolsó negyedévével kezdődően az Intel® Teach – Elements tanárképző kurzusok francia, német, olasz, portugál, román, orosz és török nyelven is elérhetők lesznek.

A konferencia nyitó eseményeként Daniel Funeriu, a Román Köztársaság oktatási minisztere és Dr. Thomas H. Osburg az Intel európai igazgatója egy megállapodást írtak alá, amelynek keretében 60.000 romániai pedagógus képzését kezdik meg az Intel® Teach rendszerben.

„Az új Intel® Teach képzések mindenben megfelelnek a korszerű oktatási rendszerekkel szemben  megfogalmazott stratégiai célkitűzéseknek: azonnal elérhető, kompakt és interaktív tartalmakat biztosítanak a korszerű,  21. századi projekt-alapú oktatáshoz.” – nyilatkozta Danny Arati, az Intel európai oktatási igazgatója.

Az Intel® Teach – Element új kurzusai tömören és rendkívül hatékonyan ismertetik meg a pedagusokat az olyan modern oktatási eszközökkel és módszerekkel, mint a projekt-alapú tanulás, a 21. századi számonkérés-értékelési megoldások, vagy a Web 2.0 alapú kollaboráció lehetőségei. Az Intel Teach e-learning képzések előnye, hogy az egyébként elfoglalt pedagógusok is gyorsan és hatékonyan fejleszthetik ismereteiket, azonban a platform használható kontakt kurzus esetén is.

A sorozat első moduljában, amely a projekt-alapú tanulásról szól, a pedagógusok elsajátítják, hogyan építhetik be ezt a módszert a modern oktatásba. A képzés 5 egységében a résztvevők először általánosságban majd konkrétan is megismerik a projekt-alapú tanulás módszertanát és annak tervezési, monitorozási eszközeit.

Az Intel a jövőben  szeretné további közép- és kelet európai országok nyelvén elérhetővé tenni az Intel® Teach – Elements kurzusait – mondta Danny Arati, aki szerint „A globális versenyben egyre sikeresebben szereplő közép- és kelet európai régió országainak is olyan oktatási rendszerekre van szüksége, amely megfelel a tudásalapú társadalom mai és holnapi kihívásainak.”.

Az Intel oktatási csúcstalálkozóját, amelyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg – most először tartották a közép- kelet európai régió egyik országában.

Az Intel Teach Elemens programról további információk a www.intel.com/education/elements oldalon találhatók.

Forrás: IOT.hu – Az IKT hírportál