A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Pokorni Zoltán azért, hogy az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket legyenek köteles felvenni. A parlament oktatási bizottságának elnöke, a XII. kerület polgármestere erről szóló javaslatát november 5-én nyújtotta be az Országgyűlésnek.
A törvény jelenleg úgy szól, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akinek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található. Pokorni Zoltán ezen úgy változtatna, hogy csak az életvitelszerűen a körzetben lakó gyermekek felvétele lenne kötelező. Előírnák azt is, hogy az ingatlan legalább három hónapja a gyermek lakó- vagy tartózkodási helyeként szerepeljen a nyilvántartásban.
Ha ez nem teljesül vagy „bármely körülmény alapján” arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő címen nem életvitelszerűen lakik, az óvodavezető jogosult lenne felszólítani a szülőt, hogy 15 napon belül a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal igazolja a védőnői ellátás igénybevételét – derül ki a módosító javaslatból.
Ellenkező esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizhetné, hogy a gyermek valóban a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatná a felvételt.
Pokorni Zoltán indoklása szerint azt a gyakorlatot kívánja visszaszorítani, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltatnak annak érdekében, hogy gyermekük bekerüljön egy frekventáltabb óvodába.
A köznevelési törvénynek az a rendelkezése nem változna, hogy a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik.
{module Forrás: edupress|none}