Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Prima Primissima Díjakat kiosztó gálát december 6-án, pénteken a Művészetek Palotájában, ahol többek között elismerésben részesült dr. Bagdy Emőke pszichológus Magyar Oktatás és köznevelés kategóriában.

Dr. Bagdy Emőke számos pszichológiai szakirányt alapított és szervezett, több száz tanulmányt, könyvet írt, szerkesztett, rengeteg kutatás fűződik a nevéhez, mint például relaxációs eljárások hatásvizsgálata, párkapcsolati viszonyelemzés, stressz-kezelő módszerek. Dolgozott az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben (később: Országos Pszichológiai és Neurológiai Intézet) pszichológusként, valamint a Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjeként. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen megszervezte a pszichológiai oktatást, a Debreceni Orvostudományi egyetemen az orvosi pszichológia oktatója volt, majd tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, később tanszékvezető, majd intézetvezető, ezt követően pedig a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa lett.

„Számomra fontos, ahogyan minket, az első pszichológus generációt elindítottak, neveltek (1963-ban indult Magyarországon az alkalmazott pszichológiai képzés). Mérei Ferenc a pszichodiagnosztikát, kapcsolatkezelést, saját személyiségünk önismereti fejlesztését és a segítő módszerek megtanulását tartotta a legfontosabbnak. Ezek alapjában egy valódi emberközpontú, humanisztikus szemlélet áll. Rávilágított arra, hogy a pszichológushivatásban a legfontosabb a személyiség, mint munkaeszköz. Ebben a szemléletben alkottuk meg hárman, Császár Noémi, Mirnics Zsuzsa és jómagam 1999 őszétől 2000-ig a szak alapításának, egyszersmind indításának akkreditációs anyagát. Kilenc tanárral terveztük meg az induló szakot, amelynek fő profilja a klinikai pszichológia volt. Olyan szakmai személyiségfejlesztő tárgyak és módszerek kerültek be a tananyagba, amelyek a pszichológussá nevelés szempontjából alapvetőek. Ilyenek például a pályaszocializáció, a kapcsolatkezelés, az önreflektív munka, a személyes mentálhigiéné, relaxáció, stresszkezelés, csoportdinamika. Mindezek felkészítik a pszichológust a gyakorlati munkára, személyiségét fejlesztik, személyes lelki higiénére nevelik, és megtanulhatja a pszichés működések belső lelki, valamint kapcsolati dinamikáját” – nyilatkozta a reformatus.hu-nak dr. Bagdy Emőke.

 

A Prima Primissima díjat 2003-ban alapította Demján Sándor, vállalkozó a VOSZ (Vállalkozók Országos Szövetsége) támogatásával. 483 jelölt (10 kategóriában) közül választották ki a 11 nyertest, nyereményük fejenként 15 millió forint, valamint egy íjat magasba emelő íjász, mely a többiek fölé emelkedését jelképezi.

„A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2013-tól kezdve Csányi Sándor és az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább.”

{module Forrás: edupress}