A Föld Napján indult el immár 13. alkalommal a kerékpározást népszerűsítő, Bringázz a Munkába! (Bam!) kampány, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Kerékpárosklubbal közösen szervez. Az idei kampány május 30-ig tart.
A kampányhoz újonnan csatlakozók száma évről évre nő: tavaly tavasszal a 8000 résztvevőből 2800, az őszi 7000 bringásból 2000 vállalkozott először a rendszeres kerekezésre. Folyamatosan sokasodnak az úti célok is, legutóbb már több mint 2000 munkahelyről regisztráltak biciklisták. 2013 őszén a kampány nyitott a középiskolák, egyetemek, főiskolák felé, a kedvező fogadtatást igazolja, hogy 110 oktatási intézmény csatlakozott közel 400 résztvevővel.
A tavaszi Bam! megnyitóján Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, a kormány az elmúlt négy évben közel 500 kilométernyi kerékpárutat adott át, újított meg. A szakminisztérium fokozott figyelmet fordít a megkezdett munka hasonló ütemű folytatására. A tervek szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a hazai hálózat a következő években további több mint 600 kilométernyi kerékpárúttal bővül. Legkorábban 2015-ben kezdődhet meg három kiemelt beruházás – az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése és a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése – kivitelezése.
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke felméréseik eredményét ismertetve hozzátette: a kerékpáros munkába, iskolába járást a BAM! hatására kipróbálók a kampány lezárása után is sűrűbben választották ezt a közlekedési módot. A Klub elnöke az idén tavasszal elindított “Együtt Közlekedünk” kampány üzenetére is újból felhívta a figyelmet: Legyen béke az utakon, és vigyázzunk egymásra.
Forrás: nepszava.hu