Nagyobb valószínűséggel választanak az emberek hozzájuk hasonló DNS-ű házastársat – állapította meg az az amerikai tanulmány, amely szerint a hasonló műveltség a genetikai hasonlóságnál is nagyobb szerephez jut a párválasztásban.

 

Közismert tény, hogy a házastársak egy sor fontos jellemvonásban hasonlítanak egymáshoz, ebbe a körbe tartozhat a vallás, a kor, a rassz, a bevétel és a műveltség is egyebek mellett. A házas felek genetikai hasonlósága azonban kevésbé érthető.

Az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat új számában megjelent tanulmány szerzői 825 fehér, nem latin-amerikai, 1930. és 1950. között született amerikai pár genetikai állományát hasonlították össze.

A Colorado Boulder Egyetem tudósai kifejezetten azt az 1,7 millió egypontos nukleotid-polimorfizmust vizsgálták, amelyek az emberek különbözőségéért felelnek. A kutatás során azt találták, hogy a házasok DNS-ében kevesebb volt az eltérés, mint két véletlenszerűen kiválasztott ember DNS-e között.

Amikor a házastársak körében a műveltség befolyásolta asszertív párválasztást vizsgálták, arra az eredményre jutottak, hogy a genetikai preferencia erőssége csupán a harmada volt az azonos műveltség befolyásolta párválasztásénak.

A tanulmány a szerzők szerint alkalmas lehet későbbi statisztikai modellek kidolgozására a genetikai különbözőségek jobb megértése céljából. A kutatók szerint a vizsgálat kiterjeszthető más rasszokra, és az is érdekes kérdés lehet, hogy a barátok között is fellelhető-e hasonlóság a DNS-ük tekintetében.

Forrás: mno.hu