„Szülőnek lenni” címmel rendezett nyilvános konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara május 20-án, ahol a pedagógusok és a szülők együttműködéséről, a gyermekellátás formáiról, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal és családjukkal való bánásmódról is szó volt.

Az első előadást Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, a kar címzetes egyetemi docense tartotta „Jog és bizalom az oktatásban” címmel. Előadásában tágabb kontextusban vizsgálta az oktatási szereplők jogait. Mint elmondta, „az alaptörvény rendelkezik a művelődéshez való jogról, ez pedig lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy megszerezzék azokat az információkat, amelyek az életben való érvényesüléshez szükségesek”. Ebből következik az is, hogy az államnak kötelessége működtetnie az oktatási rendszert, melyet így adóforintokból tartanak fenn, „ezért is tekinthető szinte közszolgáltatásnak”, és éppen ezért senki sem zárható ki az oktatáspolitikai vitákból – jelentette ki a biztos. „Mi működtetjük az államot, ezért beleszólhatunk a vitákba akkor is, ha az állam az elmúlt húsz évben a szülők egy részét és a nagyszülőket kizárta az iskolai kommunikációból” – mondta a szakember.

Jogok és kötelezettségek
A biztos elmondta, kevés olyan nemzetközi rendelkezés van, amely az oktatásra hatással van, ez nemzeti hatáskörben maradó politika, vannak viszont olyan szervezetek, amelyek nemzetközi szinten vizsgálják az oktatási rendszereket. A vizsgálatokat négy fő szempont alapján végzik. Az első, hogy az oktatás elérhető-e, azaz van-e megfelelő számú intézmény, el lehet-e oda jutni, milyen messze van a gyerekektől. A második, hogy hozzáférhető-e az oktatás a gyerekek, családok számára, van-e bármilyen nemi, etnikai, vallási alapú diszkrimináció. Harmadikként figyelembe veszik azt is, az oktatás elfogadható-e, mennyire ütközik a családok értékrendjével, illetve negyedikként, hogy az oktatás eléggé alkalmazkodó-e például a fogyatékkal élők esetében.
Aáry-Tamás Lajos szerint nem igaz az, hogy megbomlott volna a jogok és kötelezettségek egyensúlya, hiszen a közszolgáltatás esetén, amilyen az oktatás is, „az a természetes, ha annak, aki a szolgáltatást nyújtja, vannak kötelezettségei, és az igénybe vevőnek jogai, igényei”.
A szakember beszélt arról is, hogy nagyon fontos, milyen szabályok szerint működik az oktatás, hiszen ez olyan rendszer, ahová akkor is kötelező belépni, ha a családok tartanak attól, mi fog történni a gyerekkel, például hogyan bánnak majd vele, tekintettel lesznek-e esetleges különbözőségeire. A szülőknek tehát pontosan ismerniük kell a szabályokat, hogy ne kerüljenek megalázó helyzetbe.

Elfelejtették a pedagógusok az önmeghatározást
A biztos érintette a pedagógusok helyzetének kérdését is: mint elmondta, ma Magyarországon a tanárokkal szemben nagyon alacsony szintű a társadalmi szolidaritás. Ennek egyik oka az, hogy az elmúlt években „elfelejtették definiálni, hogy ki a jó tanár, ezért mindenki más el fogja ezt mondani, mindenkinek megvan erről a véleménye”.
„Az elmúlt 25 évben elmulasztottuk feltenni azt a kérdést magunknak, hogy miért tanítunk – nem azt, hogy miért és hogyan, mert erről ádáz viták folynak” – jelentette ki Aáry-Tamás Lajos, aki a pozitív finn példát hozta fel. Finnországban ugyanis társadalmi vitában határozták meg az oktatás célját, amelyet részben úgy fogalmaztak meg: „nem hagyjuk úgy meghalni az öregeket, hogy ne tanultunk volna meg tőlük mindent, amit tudnak”. A szakember szerint, ha a pedagógusok képesek lennének így definiálni magukat, jóval nagyobb lenne az oktatás érdekérvényesítő képessége.

A tisztelet a kulcs
Téren Gyöngyi óvodapedagógus, a ceglédi Széchenyi Úti Óvoda Ugyeri Tagóvodája szegregáltan működő tanyasi óvoda vezetője arról beszélt, hogy az óvodában, ahova kizárólag cigány gyerekek járnak, milyen problémák merülnek fel a működés során. Elmondása szerint a cigány szülők nagy része nagyon fiatalon válik szülővé, éppen ezért problémás esetükben a szülővé válás folyamata, amelyre nem készülnek fel tudatosan, nincs szülőképzés, amelyre támaszkodhatnának. Csak a szülői példát vehetik alapul, ami azzal járhat, hogy átöröklődhet a gyerekkel való törődés hiánya, alapvető szükségletek maradhatnak kielégítetlenül, a gyerekek elmaradnak az életkoruk alapján elvárható testi, lelki és érzelmi fejlettségtől. Mint azt a szakember elmondta, a probléma gyökere itt a családi mintában rejlik.
A szülők kezeléséről is beszélt az óvodavezető, aki elmondta, hogy mostanra megtanultak bánni a szülőkkel, akikkel az elején igen problémás volt a kapcsolat. „Meg kell mutatni a szülőnek, hogy a legfontosabb maga a gyermek, az iránta érzett szeretet, az értékek közvetítése” – mondta el a szakember.
Azt is elmondta, hogy a szülőkkel mindig tisztelettel kell bánni, az óvodai problémákat pedig az óvodában kell kezelni. Nem szabad például bepanaszolni a gyereket a szülőnél, a pozitívumok miatt viszont midig meg kell dicsérni, ha pedig valamilyen konfliktus adódna, azt nem a folyosón vagy a közös térben kell megbeszélni, hanem az irodában.

Kinek mi a fontos?
Dr. Trencsényi László, a kar docense „Mindenki Jánoskái” a XXI. században címmel tartotta meg előadását, melyben arról beszélt, hogy sohasem szabad kihagyni az oktatáspolitikai gondolkodásmódból a kisebb, helyi közösségeket, nem szabad elkülönített entitásokként kezelni a családokat, hiszen a társadalom nem más, mint a családok szövete. Trencsényi pozitív példákat hozott fel a közösségeken belüli együttműködésre, így például a különféle szervezeteket és vallási közösségeket.
Villányi Jutka, a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának vezetője arról beszélt, fontos, hogy az iskoláskor előtti nevelést és az átmenetet egyben gondoljuk végig, illetve hogy a pedagógusok szorosan együttműködjenek a szülőkkel. Ez a partneri kapcsolat lehet ugyanis a megalapozója annak, hogy később a gyermekeink is jó szülőkké váljanak majd.
Beszélt arról, milyen különbségek vannak a szülők és a pedagógusok felfogásában a gyermekellátási igényeket illetően. Mind a két csoport fontosnak tartja például, hogy a gyermek jól és biztonságban érezze magát az intézményben, ám a pedagógusok sokkal fontosabbnak gondolják azt, hogy az otthonhoz közel legyen az intézmény, míg a szülőknél nagyobb szerepet kap a választásnál például az, hogy tanítanak-e idegen nyelveket, vagy van-e kert, jól felszerelt környezetbe kerül-e gyermekük.
A szakember elmondása szerint a szülők az elhelyezés során kiemelten vizsgálnak olyan szempontokat, mint hogy a gyermek számíthat-e egyéni bánásmódra, jobban figyelnek-e rá, hogy azt csinálhatja-e, amit akar, jó-e a szülő-gyerek-pedagógus viszony, és eleget segítenek-e a pedagógusok.

A 3000-es hálózat
Végül Cserey Miklós tartotta meg előadását, amelyben egy országos önsegítői hálózat felállításáról beszélt. A „3000-es hálózat”, ahogyan nevezte, egy szülői segítő, tanácsadó szolgálat lenne, amelyhez szükség esetén fordulhatnának a szülők, és amely segítene a gyermeknevelésben. Cserey szerint a hálózat azt is segítene tudatosítani a társadalomban, hogy „ösztönből nem megy a gyereknevelés”, ahhoz adott esetben nem szégyen segítséget kérni.
A hálózat többek között kézműves foglalkozásokat tartana az óvodások szüleinek, hozzátartozói klubokat szervezne a függők családjának, segítene a családon belüli konfliktusok, a kamaszkori problémák kezelésében is. Tagjai óvónők, pedagógusok, laikus civil segítők, szociális területen dolgozók, orvosok és gyerekorvosok, illetve más szakemberek lennének.
A hálózat létrehozna egy közös, virtuális tudásbázist is, amelyet mindenki igénybe vehetne és gyarapíthatna, időszakonként pedig országos és regionális módszertani találkozókat szerveznének. Mindezt Cserey Miklós szerint pályázatokból, támogatók adományaiból, országos programokból lehetne finanszírozni.
Az előadásokat követően a résztvevők a World Café módszer alkalmazásával párhuzamosan folyó, kiscsoportos beszélgetéseken vitatták meg az elhangzottakat. Ezzel az volt a szervezők célja, hogy a részvevők a szülőséggel kapcsolatos gondolataikról kötetlen formában tudjanak beszélgetni.

 

{module Forrás: edupress}