„TV2 a Jövőért” koncepcióban összefoglalt filozófiája szerint elkötelezett a gyermekek védelmét illetően, fontosnak tartja jövőjüket, esélyegyenlőségük

biztosítását, támogatja az egészség- és környezettudatos gondolkodásmódot.

Ezen törekvés kiemelt kezdeményezéseként indította el 2013-ben „Süss fel nap!” programját, mely 2014-ben is folytatódik.

Kiket keres idén a „Süss fel nap!” program?

A TV2 társadalmi-felelősségvállalási programja ezúttal a tehetséget és a tehetséggondozást állítja középpontba.

Egy tehetséges gyermek kibontakozását az élet számos tényezője alakíthatja. A legfontosabb mégis az, hogy a szunnyadó tehetséget valaki észrevegye, gondos, értő odafigyeléssel utat mutasson. A tehetség kibontakozása generációk összjátéka, az egyik legszebb példa az alkotó emberi együttműködésre.

2014-es „Süss fel nap!” program célja, hogy a tudomány, a technika, a művészetek és a sport területén kiemelkedő, különlegesen tehetséges kizárólag 14 év alatti gyermekeket és a jelentkező adott gyermek törekvéseit segítő felnőtteket – szakembereket, pedagógusokat, mentorokat – mutasson be és támogasson.

A program menete

A programra a TV2 jelentkezési felhívását követően a www.tv2.hu/sussfelnap oldalon található regisztrációs űrlapot kitöltésével lehet jelentkezni.

A beérkező pályázatok közül a program kuratóriuma 10–et választ ki, amelyeket a TV2 bemutat műsoraiban (Mokka, Aktív, Tények). A kiválasztottak egy-egy TV2-es műsorvezető közreműködésével kerülnek bemutatásra.
A programban résztvevő gyermekek és segítőik bemutatkozó anyagának adásba kerülését követően a TV2 facebook oldalán a nézők szavazással fejezhetik ki szimpátiájukat. Az összes bemutatkozó anyag adásba kerülése után a program kuratóriuma rangsort állít fel, mely a nézői szimpátiaszavazás által kialakított sorrenddel összesítésre kerül.

Az összesített sorrend első helyezettje a TV2 1.000.000 Ft-os támogatásában részesül.

A jelentkezés feltételei

A pályázatra jelentkező gyermek és felnőtt segítő adatai, elérhetőségi mellett részletesen le kell írni, hogy miben kiemelkedő tehetségű a gyermek.

A pályázatot az adott tevékenységet bemutató video anyaggal is meg lehet erősíteni. Ebben az esetben a video-anyagot a youtube-ra kell feltöltetni, és annak linkjét kell feltüntetni az űrlapon.

Csak azok jelentkezését várjuk, akik vállalják a megmérettetést és hozzájárulnak a róluk készült forgatott anyag képernyőn, illetve a TV2 Csoport egyéb felületein történő megjelenéséhez.

Abban az esetben, ha a felnőtt segítő jelentkezik:
A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó gyermek szülői, gondviselői valamit iskolai hozzájárulással is rendelkezzék.

Abban az esetben, ha a 14 év alatti gyermek jelentkezik:
A jelentkezés feltétele ebben az esetben is az, hogy a pályázó gyermek szülői, gondviselői valamit iskolai hozzájárulással rendelkezzék. Emellett szükséges a gyermeket segítő felnőtt belegyezése a személyét érintő pályázat beadásához.

Az érvényes pályázat alapfeltétele a hozzájárulások feltöltése a regiszrtációs űrlapon. Az ehhez szükséges formanyomtatvány letölthető INNEN.

Jelentkezni október 6-tól november 2-ig lehet.

Kikből áll a Süss fel nap! kuratóriuma?

Polgár Judit sakkozó, nemzetközi nagymester, kétszeres női sakkolimpiai bajnok, magyar szuperbajnok, a Magyar Tehetség Nagykövete

Yvonne Dederick a TV2 Csoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgató

Vizi E. Szilveszter kétszeres Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Juhász Árpád geológus, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja. A hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja, a TV2 munkatársa

Lajkó Félix világhírű hegedűművész és zeneszerző

Simon Zsolt a TV2 Csoport társtulajdonosa, ügyvezető igazgató

Somlai-Fischer Ádám építész, dizájner, a Prezi társ-alapítója, a Magyar Tehetség Nagykövete

 

Forrás:TV2.hu