A diákok feltehetőleg örömmel veszik tudomásul, hogy 11 napig nem kell iskolába menniük, a szülőknek azonban gondot okozhat ilyen hosszan lekötni a gyermek figyelmét. Igyekeztünk összegyűjteni hasznos, érdekes és egyben költségkímélő programokat, amelyekkel lefoglalhatjuk a gyerekeket az őszi szünetben.

 

A házi feladattal inkább ne zaklassuk a gyerekeket.

Az őszi tanítási szünet az általános, közép- és szakiskolákban hivatalosan október 27-étől október 31-ig tart, de az ünnepnapok miatt a szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., szerda. Először november 3-án, hétfőn kell iskolába menniük a tanulóknak.

Hagyjuk pihenni a gyerekeket

Téves szemlélet, hogy a gyerekek akkor maradnak a tanulási folyamatban, ha rengeteg házi feladatot kapnak, és végigtanulják az őszi szünetet – mondta lapunknak Kalamár Hajnalka gyermekpszichológus, akit arról kérdeztünk, kieshetnek-e a tanulás ritmusából a kisdiákok a 11 napos őszi szünetben.

A gyermekek gyakran halogatják a teendőket, emiatt a szünidő utolsó három napjára torlódik az összes lecke, előtte pedig azért szoronganak, mert még nem készültek el a házi feladattal. A sok tanulnivaló tehát épp azokat a napokat mérgezheti meg, amikor a gyerekek feltöltődhetnének. Természetesen azért lehetőség szerint a gyerekek készítsék el a házi feladatokat, de ne hajszoljuk túl őket. A szünidőt elsősorban a gyerekek pihenésre kell szánni.

Játszva tanulni

A lelkiismeretes szülők – és a tanárok – a leckék túlzott gyakoroltatása helyett találjanak ki kreatív, játékos elfoglaltságokat a diákoknak. A kisiskolásokkal például érdemes megbeszélni az aznap történt élményeiket, vagy leíratni velük 4-5 mondatban. A számtant pedig lehet akár a természetben gyűjtött gesztenyék összeadásával vagy kivonásával gyakorolni.

Esetleg lefesteni egy kirándulás alkalmával a természetben gyűjtött leveleket. A gyerek tehát nem papír-ceruza helyzetben gyakorol, hanem a friss levegőn, miközben nem esik ki a tanulás ritmusából.

Az, hogy a gyerekek hogyan érzik magukat a hosszabb tanítási szünetben, az Kalamár Hajnalka szerint elsősorban a szülők hozzáállásán múlik. Ha a felnőttek feszültek, gondot jelent nekik a gyermekek lefoglalása, akkor ez a diákoknak is egy nehezebb időszak lehet.

Szakítsunk időt a családra

Az időhiánnyal küzdő szülők gyakran kényszermegoldásokhoz folyamodnak: beviszik magukkal a fiatalokat a munkahelyükre, vagy rásózzák őket a nagyszülőkre, rokonokra. Ha a szülők fel tudják szabadítani magukat erre az időszakra, akkor ez a 11 nap egy sok energiát adó, a családot megerősítő élmény lehet a gyerekeknek.

Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek is hajlamosak a depresszív tünetekre, ahogy egyre fogy a nappali fény, miközben hidegebb lesz, ráadásul idejük nagy részét az iskola és otthonunk falai között töltik. Az őszi 11 napot éppen ezért érdemes a napfényen és a szabad levegőn tölteni, hogy feltöltődjenek az „energiaakkumulátorok”, így könnyebben telik majd a téli szünetig hátralévő idő.

Irány a természet

Az egész családnak szórakoztató és egészséges kikapcsolódás lehet az őszi erdőkbe kirándulni, ráadásul, ha otthonról csomagolunk magunknak elemózsiát, akkor viszonylag olcsón megúszhatjuk a túrát.

Érdemes rábeszélni a gyerekeket, hogy gyűjtsenek őszi növényeket, hiszen ezzel kalandosabbá válnak a túrák, miközben a természet szeretetére és ismeretére is tanítjuk a fiatalokat. Ha van kedvünk és kézügyességünk, akár készíthetünk madáretetőket, amelyeket kirakhatunk az erdő fáira.

Egész napos elfoglaltság lehet körbekerékpározni a Velencei-tavat. A tókerülés körülbelül 30 kilométer, ezt a távot még az alsó tagozatos gyermekek is képesek letekerni körülbelül 4 óra alatt.

A fővárosban élőknek kiváló program lehet menni egy kört a Hűvösvölgy és a Széchenyi-hegy között közlekedő Gyermekvasúttal, amelyre 3500 forintba kerül a családi jegy 2 felnőtt és 3 gyerek részére. A jegy egész napra szól, ráadásul korlátlan alkalommal utazhatunk a vonattal, így érdemes akár minden megállóban leszállni, és körülnézni.

A normafai állomásról például remek kirándulásokat tehetünk a budai hegyek más pontjaira: a János-hegyre (Zugligeti Libegő, Erzsébet-kilátó), Zugligetbe, Csillebércre, Makkosmáriára és Budakeszire.

Esti programként érdemes lehet felkeresni a Római Kalandparkot, ahol a kötélpályát reflektor, töklámpások és a holdvilág fényénél járhatjuk majd be október 31-én, az angolszász területeken ünnepelt halloween éjjelén. A jelmezben érkező vendégek egy szezonra szóló mászójegyet kapnak ajándékba, a családi belépő 2000 forint a kötélpályára.

Otthon se unatkozzunk

Ha a rossz idő miatt otthon kell maradnunk, kiváló közös szórakozás lehet a társasjáték, amely fejleszti a gyerekek csapat- és versenyszellemét, miközben jó néhány órára elfoglalja őket. Közös családi élmény lehet továbbá, ha a szülők bevonják a gyermekeket a főzésbe, sütésbe, vagy akár az őszi nagytakarításba. Utóbbi programok a felelősségre és a főzés örömére is megtaníthatják a fiatalokat, számos gyermekszakácskönyv nyújthat ötleteket a menühöz.

A halloweenhez kapcsolódva akár töklámpásfaragásba is kezdhetünk, viszont ügyeljünk arra, hogy a gyerekek az éles késsel ne tehessenek kárt magukban.

Egész napra leköthetjük a gyerekeket, ha a lakásban vagy a ház körül különböző tárgyakat és feladványokat rejtünk el, majd ezekhez térképet rajzolunk, és kincskereső játékot szervezünk nekik.

Jó program lehet a közös éneklés vagy tánc, netán egy kedvenc rajzfilm egyik jelenetének előadása, vagy az otthoni játékos vetélkedők. Ezek mind hozzájárulhatnak a kreativitás, a szókincsbővítés és az előadókészség fejlesztéséhez, miközben a gyermek szórakozik.

Összegezve: ha időnk engedi, érdemes inkább játékos feladatok révén oktatni a gyerekeket, mintsem a száraz tananyag sulykolásával.

Forrás: origo.hu