Hiller István oktatási és kulturális és Székely Tamás egészségügyi miniszter tájékoztató levele az iskolák vezetői számára.
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
Mindannyian várakozással tekintünk az új tanév elé. Egyrészt azt szeretnénk, ha ez az év is zökkenőmentesen telne, mint általában a többi. Másrészt új kihívások elé nézünk. Ilyen kihívás például az új influenzavírus járványos terjedése világszerte. Az előttünk álló tanév kezdetén szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az idei influenza szezonban Magyarországon is megkezdődhet az új influenzavírus járványos terjedése.
Az eddigi nemzetközi tapasztalatok szerint ebben a világjárványban az iskoláskorúak fokozottan érintettek, és körükben gyorsan terjedhet az A(H1N1)v influenzafertőzés. Zárt közösségekben, így az oktatási intézményekben is az influenza könnyebben okozhat járványokat. A szakemberek mindent elkövetnek azért, hogy ősszel mielőbb rendelkezésre álljon a fertőzés megelőzésére szolgáló influenza elleni védőoltás. A védőoltás már október elején elérhető lesz.
Nagyon fontos valamennyi iskola számára, hogy felkészüljön azokra az intézkedésekre, amellyel az influenza terjedése a közösségben gátolható, lassítható.
Az intézkedések a járványhullám idejétől és súlyosságától függően egyebek mellett a következők lehetnek: az influenzaszerű tüneteket mutató diákok és tanárok azonnali hazaküldése, a gyakran használt felületek rendszeres fertőtlenítése, higiénés ismeretekről szóló tájékoztatók tartása, vagy szükség esetén az ÁNTSZ-szel előzetesen egyeztetve az oktatás korlátozott ideig történő szüneteltetése. Mindannyian azt szeretnénk, ha a tanítás rendjét semmi sem zavarná meg, mégis készen kell állnunk, bármit is hozzon az ősz.
Szeretnénk Önöknek mindehhez segítséget nyújtani. Összeállítottunk ezért egy javaslat- és segédanyag csomagot a felkészüléshez az alábbiak szerint:
-Készítsenek felkészülési tervet az influenzajárvány megelőzésére, vagy amennyiben rendelkeznek már tervvel, frissítsék azt. Ehhez nyújt segítséget a Háttérinformációk az új influenzáról, és a javasolt megelőző intézkedésekről dokumentum.
-Kövessék a hivatalos honlapokon közzétett új információkat: www.eum.hu, www.antsz.hu, www.oek.hu. További telefonos információ az alábbi ingyenesen hívható zöld számon kérhető: 06 80 204-217.
Mielőbb kezdjék meg a pedagógusok a diákok körében az egészségnevelést. Ebben segítséget kapnak az iskolaorvostól és az iskolát ellátó védőnőtől. Nagy hangsúlyt kell helyezni a megfelelő kézhigiénére, beleértve a kézmosás technikájának ismertetését, és mindehhez a megfelelő feltételek biztosítását. Az egészségnevelés, a felvilágosítás segítése érdekében elkészítettünk Önöknek egy háttéranyagot Kérdések és válaszok az új influenzáról és a megelőzésről oktatási intézmények számára, a 2009-2010-es tanévre címmel.
-Készüljenek fel az influenza megelőzésével és a meghozott intézkedésekkel kapcsolatos iskolán belüli kommunikációra. Amennyiben írásban kívánják tájékoztatni a szülőket, az innen letölthető levél/hirdetmény-tervezettel (Levéltervezet vagy hirdetménytervezet szülőknek az influenza megelőzésére vonatkozó intézkedésekről és a javasolt teendőkről az iskolák számára) szeretnénk ehhez segítséget nyújtani. További kommunikációs segédanyagokat is letölthetnek az ÁNTSZ honlapjáról (http://www.antsz.hu/portal/portal/infl_plakat_lakostajek.html), amelyek szabadon sokszorosíthatók és terjeszthetők.
-Kérjük, működjenek együtt az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetével, segítsék a járványügyi munkát azzal, hogy szükség esetén – az előírásoknak megfelelően – hiányzási adatokat szolgáltatnak. Kérjük, amennyiben a tanítás átmeneti szüneteltetéséről dönteni kívánnak, előzetesen egyeztessenek az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetével. Az új influenzával kapcsolatos további kérdések esetén számíthatnak az ÁNTSZ kistérségi intézetében dolgozó kollégák segítségére is. A zökkenőmentes kapcsolattartás érdekében javasoljuk, hogy aktualizálják az ÁNTSZ elérhetőségeit tartalmazó listáikat, melyhez az intézmény honlapja segítséget nyújt (www.antsz.hu).
Minden bizonnyal nagy kihívást jelent majd megtalálni az egyensúlyt az iskolák oktatási és egyéb társadalmi feladatainak folyamatos fenntartása, valamint a közegészségügyi követelmények biztosítása között, a tanulók, a pedagógusok és a családok biztonsága, továbbá védelme érdekében. Az Ön által vezetett iskolának az elkötelezettsége jelentősen hozzájárul mindazokhoz az erőfeszítésekhez, amelyet az influenzajárvány leküzdésében országos szinten teszünk. Éppen ezért szeretnénk Önökkel a továbbiakban is szorosan együttműködni az influenza-világjárvánnyal kapcsolatos közös célok megvalósítása érdekében.
Üdvözlettel,
Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter