A mondás úgy tartja, a kutya az ember legjobb barátja. Ez általában így van, hűséges háziállatunk szinte mindig mellettünk szeretne lenni, sok családnál még azt is megengedik a számára, hogy a házban tébláboljon.
Sajnos azonban olyan esetek is előfordulhatnak, amikor éppen ezek az amúgy aranyos és általában szelíd jószágok a nagy barátságot meghazudtolva ránk, esetleg gyermekünkre támadnak, aminek következtében harapott seb keletkezik.
– A kutyaharapás nem játék, komolyan kell venni minden körülmények között. Nem számít, hogy a saját négylábúnk, vagy egy idegen kutya harapásáról van szó, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, magyarázta Dr. Makkai Előd.
Először is arra kell gondolnunk, hogy kutya harapása egy roncsolt sebet hoz létre, ennek köszönhetően pedig a gyógyulás is sokkal tovább tart. Másodsorban, ami talán a legfontosabb, a kutya szájában rendkívül sok baktérium és kórokozó megél, amiket jobb lenne nem elkapni tőle. Itt nem árt megjegyezni, hogy az ember nyálában még a kutyáénál is több kórokozó van.
Az egyik legveszélyesebb betegség, amit az eb átadhat, a tetanus. A tetanus egy nagyon galád kór, ugyanis csak fokozatosan fejti ki hatását. Először a rágóizmokat, a nyelőcsövet, a nyak és a hát izmait bénítja meg, ezt a légzőizmok bénulása követheti, mely fulladásos halálhoz vezethet. Szerencsére ma már létezik védőoltás a betegség ellen, azonban minden kutyaharapást követően emlékeztető oltást kell adni az áldozatnak, a biztonság érdekében.
A második veszélyes betegség, amit a harapást követően kaphatunk el, nem más, mint a veszettség. Ez egy vírusos kór, amely a harapás helyétől kezdődően az idegpályákon keresztül jut el az agyig, a lappangási idő 2-8 hétig is tarthat. Ilyenkor a bűnös állatot 14 napon keresztül meg kell figyelni annak érdekében, hogy bebizonyosodjon, nem mutat veszettségre utaló jeleket. Minden állat harapása vagy marása esetén lehetőleg a veszettség elleni védőoltást is be kell adni az áldozatnak.
– A kutya lehet nagyon jó barátja is az embernek, de néha sajnos ők is kiszámíthatatlanok. Amennyiben a harapás helyén erősen vérző seb keletkezett érdemes mentőt hívni, vagy besietni a legközelebbi baleseti sebészetre szakszerű ellátásért, ecsetelte a doktor úr.
Forrás: szatmar.ro