Fontos észben tartanunk, hogy a kullancsok városi környezetben is megtalálhatóak, többek között kedvelt parkjainkban, családi házaink kertjében, illetve a magas fűvel benőtt, elhanyagoltabb területeken érdemes odafigyelnünk. Bár sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől, azonban nem az évszak neve, hanem a napi átlagos középhőmérséklet az, ami meghatározza az élősködők aktivitását. Így akár a késő őszi időszakra is kitolódhat, hogy kullancsokkal találkozhatunk.

Az ősz beköszöntével egyre többen halogatjuk az utolsó fűnyírást, gazolást kertjeinkben. A
késlekedés azonban ebben az esetben sem lesz a segítségünkre, hiszen minél ritkábban
szorgoskodunk a kertben, annál nagyobb az esélye annak, hogy kertjeink elgazosodása miatt új lakók jelenjenek meg kedvenc pihenőhelyeinken: a kullancsok. A telekhatár számukra ismeretlen fogalom, életterük nem pusztán az erdő; a bokros-fás, sűrű aljnövényzettel rendelkező területeken is előszeretettel előfordulnak. Meglepőnek tűnhet, de fontos észben tartanunk, hogy a kullancsok városi környezetben is megtalálhatóak, többek között kedvelt parkjainkban, családi házaink kertjében, illetve a magas fűvel benőtt, elhanyagoltabb területeken érdemes odafigyelnünk.

Bár sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell
tartaniuk a kullancscsípéstől, azonban nem az évszak neve, hanem a napi átlagos középhőmérséklet az, ami meghatározza az élősködők aktivitását. Így akár a késő őszi időszakra is kitolódhat, hogy kullancsokkal találkozhatunk.

A közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegséget okozhat. Így mindenképpen érdemes tehát különös gondossággal eljárnunk a kerti munkák befejezése után is. Ha elhanyagolt területet tisztítottunk ki, vagy épp metszést, gallyazást végeztünk, megéri pár percet szánnunk az önellenőrzésre, még ha ismerős terepen dolgoztunk is. Magyarországon a két leggyakoribb betegség, melyeket a hazai közönséges kullancs terjeszt, az FSME-vírus* által okozott agyvelőgyulladás és a bakteriális Lyme-kór.

 

A kullancsok által hordozott egyes fertőzések ellen hatékony segítséget jelenthetnek a védőoltások – bár a Lyme-kór ellen nem létezik, de az FSME-vírus ellen már évtizedek óta elérhetőek olyan védőoltások, amelyek segítenek megelőzni a fertőzést. Ideális az őszi-téli hónapokban megkezdett oltásrend, így a következő tavaszra már védettséget lehet szerezni az FSME-vírus ellen.

Hogyan távolítsuk el a kullancsot a bőrünkről? Mit kell tudni a megelőzési lehetőségekről? Mely
országok fertőzöttek kullancs szempontból? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk
az újonnan indult Többmintkullancs.hu edukációs weboldalon, mely kullancsokkal, az általuk
terjesztett betegségekkel és a kullancscsípés, illetve ezen betegségek megelőzésével kapcsolatos
hasznos információkat tartalmaz, legyen az praktikus tanács természetjáróknak vagy kullancscsípés megelőzési tippek.

JÓ TUDNI:
1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok. 1
2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk. 1
3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges. A betegség megelőzésében ugyanakkor segíthetnek a védőoltások. 1,2,4
4. A Többmintkullancs.hu oldalon kullancsokkal, az általuk terjesztett betegségekkel, megelőzéssel kapcsolatos hasznos információkat megtalálja egy helyen.

Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus
1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról Elérhető: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-
infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok/1078-tajekoztato-a-kullancsokrol
Utolsó megtekintés: 2022. 10.10.
2. Lindquist L, Vapalahti O. Tick-borne encephalitis. Lancet. 2008 May 31;371(9627):1861-71. doi: 10.1016/S0140-
6736(08)60800-4. PMID: 18514730.
3. Országos Meterológiai Intézet Középhőmérséklet Havi Adatok 2020 Budapest
https://www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_adatsorok/Budapest/adatok/havi_adatok/
Utolsó megtekintés: 2022. 10.10.
4. Módszertani levél a 2022. évi védőoltásokról. Elérhető:
https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/modszertani_levelek
Utolsó megtekintés: 2022. 10.10.

Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület
Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
Lezárás dátuma: 2022.10.10.
PP-UNP-HUN-0112
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/66461-2/2022