Még tavaly év végén, illetve idén májusban is hírt adtunk arról, hogy a Marvel és a SEGA hosszú távú, exkluzív együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében olyan Marvel sikercímek, mint a Captain America, a Thor, a Hulk, illetve az Iron Man a japán vállalat gondozásában kerülnek képernyőnkre, következő generációs körítéssel.
Az üzlet már csak azért is volt zsíros, hiszen az említett képregények a filmvásznon is megelevenednek (a Hulk ugyebár már másodszor), bár azért annyira nem vagyunk elhalmozva jó moziadaptációkkal, de a reményt ugye nem szabad feladni. Nos, az Iron Man projekt most hírt adott magáról, pontosabban a marketingesek és Mike McHale, a SEGA America vezető producere. Utóbbi ugyanis nem kevesebbet árult el, mint azt, hogy a főhős karaktermodelljét megkapták az ILM (Industrial Light & Magic) stúdiótól (amely ugye George Lucas „gyermeke”, és többek között a Star Wars, az Indiana Jones, a Harry Potter és Vissza a jövőbe filmek, vagy a Jurassic Park trükkjeinek és CGI-megoldásainak elkészítésével híresült el), így a figura ugyanúgy fog kinézni monitorjainkon, mint a moziban.
Ez persze még kevés lenne az üdvösséghez (bár a most kiadott képek valóban betyár módon néznek ki, de ne felejtsük el, hogy a grafikusok és célszoftvereik csodákra képesek…), ám a főember szerint maga a játék túl fog mutatni a filmen, ugyanis nem kapcsolódik szorosan annak sztorivonalához, kapunk jó adag plusz matériát bónuszként, és pár extra, a képregényben szereplő klasszikus ellenség is megkeseríti majd Tony Stark életét. Hősünk a filmhez (és a fentiek alapján így a játékhoz is) áttervezett páncélzata, mely inkább egy hadigépezet, mint egy repüléshez használt ruci, egész fegyverarzenált és high-tech kütyüket ad kezünkbe, mellyel egész hadseregeket amortizálhatunk le, és erre bizony szükségünk is lesz.
A külső nézetes, folyamatos csatákat és pörgést ígérő, külső nézetes akciócímbe természetesen hangulati elemként bekerülnek az amúgy – kapaszkodjunk meg! – 186 millió dolláros film egyes jelenetei is. A Paramount gondozásában készülő mozit a meglehetősen kevés rutinnal rendelkező John Favreau rendezi (ő korábban epizódszínészként tevékenykedett, például a Jóbarátok hat epizódjában ő volt Pete Becker, vagy a Daredevilben Murdock ügyvédje), sőt a két forgatókönyvíró, Art Marcum és Matt Holloway is elsőfilmes. Szerencsére a szereplőgárda biztatóbb, hiszen a főhőst Robert Downey Jr. kelti életre (aki amúgy a történet és a figura nagy rajongója), mellette olyan sztárokat láthatunk, mint Jeff Bridges, Terrence Howard, Gwyneth Paltrow, Samuel L. Jackson, sőt, jó szokásához híven feltűnik majd egy kameóban a képregény egyik alkotója, a legendás Sten Lee is. Bemutató 2008. május 2-án, és várhatóan ezzel egy időben kerül a játék is az üzletek polcaira.
Forrás: www.pcguru.hu