SOCOM: U.S. Navy SEALs Tactical Strike
A PSP-s taktikázásról szóló, lassan több mint egy hónapos triplacsokrunkat nem is zárhatnánk le szebben, mint a S.O.C.O.M. Tactical Strike ismertetésével. Gondolom kevesen vannak a PSP-s társadalomban, akik ne hallottak volna legalább pár szót, minden idők egyik legjobb játékáról. A S.O.C.O.M. ezúttal szakított a hagyományokkal és egy bátor húzással teljesen más vizekre evezett.
Persze a rajongóknak nem kell megijedni, hiszen a merész húzás nem azt jelenti, hogy ezúttal pillangókat fogunk kergetni térdig érő fűben, nem! Maradt a jó öreg terroristagyilkolászás, csak ezúttal amolyan Full Spectrum Warriorosra vették a figurát a srácok! Aki nem ismerné eme programot, nem árt tudnia róla, hogy annak idején annyira életszagúra sikeredett, hogy az amerikai hadsereg fel is használta valódi oktatási célokra. A Tactical Strike-ban azért nem kell ennyire komoly kihívásokra számítani, ahogyan azt már a S.O.C.O.M. eddigi részeiben is megszokhattuk, rendkívül élvezetes órákra, napokra, hónapokra számíthat az, aki beteszi az UMD-t.
Szokol taktikázni? Aha, szokom!
Lássuk akkor, hogy mit is takar ez az ominózus cím. Első lépésben ki tudjuk választani, hogy melyik ország speciális osztagával szeretnénk jól hátsón rugdosni a csúnya gonosz terroristákat, ez igazából nem sok változást jelent a játékban, maximum a fegyverek terén. Ezután meg is kapjuk kezdő küldetésünket, ahol mindenkinek fel fog tűnni az első és legfontosabb tényező, miszerint nem tudjuk közvetlenül irányítani egyik egységünket sem. Fel tudjuk őket osztani két-két fős csoportra, vagy pedig egyenként is el tudjuk helyezni őket, ahol csak akarjuk. Ez nyilvánvalóan maga után von némi kellemetlenséget, olyanokat mint a szűk helyeken való manőverezés, de idővel ehhez is hozzá lehet szokni.
Az irányítás rendkívül egyszerűen és praktikusan lett megoldva. Az analóg joyal tudunk 360 fokban nézelődni. A karikával tudjuk kiosztani a mozgással kapcsolatos parancsokat. A háromszöggel tudjuk általában visszavonni utasításainkat, ezen kívül itt fogjuk megtalálni a sorakozót is. A négyzettel tudunk a felszereléseinkkel kapcsolatos opciók között válogatni, míg az ikszel a különböző támadásokat adhatjuk meg. A várbeli Full Spectrum Warrior, vagy éppenséggel GRAW rajongók, nem fognak semmilyen kommandózással kapcsolatos hiányt szenvedni, szerencsére a készítők gondoltak minden lehetséges helyzetre. Külön érdekességnek számítanak az olyan parancsok, mint a jelre való akcióba lépés, amit szinte minden helyzetben használni tudunk, legyen az ajtón betörés, ablakon való behatolás, egy adott körzet tűz alatt tartása, vagy akár az előrevonulás. A vérbeli stratégák akár azt is megtehetik, hogy minden egyes embernek más és más feladatot adnak, majd a jelet megadva hirtelen akcióba lép az egész csapat. Ebből adódnak majd a legélvezetesebb pillanatok a játékban, hiszen ha mindig a megfelelő utasítást adjuk embereinknek, ők vérbeli profikként fognak viselkedni, legyen szó tűzpárbajról, vagy akár mesterlövészetről.
Szokod már? Aha szokom!
Mint ahogyan azt a cím is mutatja, itt a taktikázáson van a hangsúly, nem pedig a megyek előre és mindenkit kiírtok játékstíluson. Ellenfeleink igencsak intelligensen viselkednek, amint meglátnak minket, rögtön fedezékbe vonulnak, és ha minden irányból lövünk rájuk, akkor sokszor csak egy gránáttal lehet kicsalogatni őket, hogy véget vessünk hitvány életüknek. Érdemes az osztagunkat két csapatra bontani, hiszen ilyenkor fedezékről fedezékre tudnak vigyázni egymásra, illetve könnyedén bekeríthetjük ellenfeleinket. Ne felejtsük el, hogy ez egy észjáték, ennek megfelelően éljünk minden lehetőséggel, amit felhasználhatunk küldetéseink során.
Egy küldetés teljesítése után két fajta pontot fogunk kapni, az egyiket embereink fejlődésére fordíthatjuk (az alap képességekre, mint: szívósság, mesterlövészet, teherbírás, lopakodás stb. és lesznek fegyverspecializálódások is), míg a többi pontot különböző játékszerek vásárlására, amik lehetnek fegyverek, kiegészítők, de akár még légi segítség is. Minél több mellék és bonusz küldetést teljesítünk, annál több lehetőség közül válogathatunk, úgyhogy érdemes minden küldetésnél alaposnak lenni, időnk lesz bőven rendesen átgondolni egy-egy lépést.
Bárhogyan is nézem, a készítők nem hazudtolták meg magukat, két olyan sikeres játék után, mint a S.O.C.O.M. 1 és 2 újra nagyot sikerült alkotniuk. Nem sok negatívumot tudok felhozni, talán csak annyit, hogy a több játékos menetekben sajnos gyakran előfordul a laggolás, amit szerintem az újabb slim PSP-kel rendelkező felhasználók észre sem fognak venni, lévén nekik kétszer akkora memória adatott meg, mint nekünk régieknek. A másik probléma, amiről már írtam, az a kamerakezelésben nyilvánul meg, főleg a szűk folyosókon és a sarkoknál. Nem tudom, hogyan lehetett volna ezt kiküszöbölni, de az tény, hogy a stuff olyan élvezetes, hogy egyáltalán nem fogunk foglalkozni ezekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen a S.O.C.O.M. sorozat mindig is a legjobbak között volt a PSP történelmében, ezúttal sem fogunk csalódni!
Kiadó: Sony, Fejlesztő: Sony
Platform: PSP, Típus: Akció
Forrás: gamekapocs.hu