A tizenhárom éves Melanie (Melanie Lenz) egy szigorú szabályok szerint működő fogyókúratáborban tölti vakációját, miközben anyja fiatal fekete férfiakkal szórakozik Afrikában. Melanienak látszólag csupán egy problémája van, mégpedig az, hogy túlsúlyos – valójában azonban ez a legkisebb gondja.
Bár a tábor épületének szürke falai cseppet sem emlékeztetnek a paradicsomi Édenre, Melanie mégis komoly terveket sző: eléri az álomsúlyt és terhétől megszabadulva belekóstol az élvezetek kamasz világába. Kemény edzések és táplálkozási tanácsadások, párnacsaták és két félig elszívott cigi között bekövetkezik, amire már régóta vágyott: szerelmes lesz. Imádata tárgya a tábor ötvenes éveiben járó groteszk orvosa, akit minden lendületével és gyermeki ártatlanságával próbál elcsábítani.
A Remény Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának harmadik és egyben befejező része. A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya, a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg.
színes, feliratos, osztrák-francia-német filmdráma, 100 perc, 2013 (16)
rendező: Ulrich Seidl
forgatókönyvíró: Ulrich Seidl, Veronika Franz
operatőr: Edward Lachman, Wolfgang Thaler
producer: Ulrich Seidl
vágó: Christof Schertenleib
szereplő(k):
Melanie Lenz (Melanie)
Verena Lehbauer (Verena)
Joseph Lorenz (Arzt)
Michael Thomas (edző)
Viviane Bartsch
Bemutató dátuma: 2013. október 3. (Forgalmazó: Anjou Lafayette)