A Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk. A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra.

A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől

 

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 130 perc, 2013 (16)

rendező: John Wells

forgatókönyvíró: Tracy Letts

operatőr: Adriano Goldman

producer: George Clooney, Jean Doumanian, Grant Heslov

vágó: Stephen Mirrione

szereplő(k):

Sam Shepard (Beverly Weston)

Meryl Streep (Violet Weston)

Julia Roberts (Barbara Weston)

Juliette Lewis (Karen Weston)

Julianne Nicholson (Ivy)

Misty Upham (Johnna Monevata)

Benedict Cumberbatch (‘Little’ Charles Aiken)

Chris Cooper (Charlie Aiken)

Ewan McGregor (Bill Fordham)

Abigail Breslin (Jean Fordham)

Dermot Mulroney (Steve)

Bemutató dátuma: 2014. január 16. (Forgalmazó: Fórum Hungary)

Forrás: port.hu