Kemény, de hiteles film helyezi új megvilágításba Jézus életét.
Jézus életét és halálát számtalan film feldolgozta már. Olyan alkotásból azonban kevés van, amely a rejtett, háttérben meghúzódó összefüggéseket is bemutatja, és az adott kor társadalmi, politikai, közéleti viszonyaira is koncentrál.
A National Geographic Channel Megölni Jézust című nagyszabású alkotása több szempontból is eltér a korábbi adaptációktól: egyrészt megpróbálja megérteni, hogy milyen erők összejátszása vezetett Jézus megfeszítéséhez, másrészt nagy hangsúlyt fektet rá, hogy – egy hiteles kétezer évvel ezelőtti kelet-mediterrán világot teremtve – olyan nyersnek és emberpróbálónak mutassa be a korabeli világot, amilyen valójában volt.
„Az a gyönyörű benne, hogy ez a bibliai sztori nyers, kemény változata, mely teljes egészében nélkülözi azt a fényes mázat, amit megszokhattunk az effajta alkotásoknál. Ez a film nem a széplelkűeknek készült” – mondta a Pétert alakító Alexis Rodney.
A Poncius Pilátust megszemélyesítő Stephen Moyer szerint: „Van valami megigéző ebben a történetben. A forgatókönyv tele van olyan apró finom mozzanattal, ami annak idején a tömeg szeme elől elrejtve játszódott.” A nagyszabású alkotást hat hétig forgatták Marokkóban, több mint 4500 statisztával, lenyűgöző díszletek, varázslatos ókori házak között. A maszkmesterek minden nap órákig dolgoztak a színészek megjelenésén, a legapróbb részletekre is figyelve.
Jézus megformálója Haaz Sleiman, akit több körös castingon választottak ki, és kezdetben Júdás szerepére is esélyes volt. Sleimant már a forgatókönyv is lenyűgözte: „Azonnal lebilincselt, mert tele volt olyan dolgokkal, amikről addig nem volt tudomásom. Hihetetlen ez az újfajta szemléletmód, és a rengeteg új információ.”
A színész számára az a felvétel jelentette a legnagyobb kihívást, amikor Jézust keresztre feszítik. „Érzelmileg és fizikailag is nagyon sokat készültem erre. Rengeteg videót megnéztem a keresztre feszítésről és sokat olvastam róla, hogy képet kapjak arról, mi is történik ilyenkor az emberi testtel, hogyan esik szét, miként veszít vért, hol van a legnagyobb fájdalom. A vér lassú távozása gyakorlatilag az élet lassú távozását jelenti a testből… Tudni akartam, hogy mit érez az ember, amikor felszögelik a keresztre, és hogy a haldokló hogyan lélegzik a kereszten. Kiderült, hogy a kereszten lógva nem tudsz lélegezni, ezért minden egyes levegővételnél fel kell húznod magad, miközben még jobban fájnak az átszögelt, súlyodat tartó kezeid és lábaid. A forgatás előtt rengeteg dolgot meg kellett tanulnom, hogy technikai és érzelmi szempontból egyaránt készen álljak erre a hihetetlenül nehéz és embert próbáló feladatra. Nagyon izgalmas volt a forgatás és ez a szerep egészen új szintre emelte a hitemet”- mondja Sleiman.
A film a magyarul Jézus címmel megjelent könyv alapján készült, szerzője Bill O’Reilly politikai kommentátor, újságíró, több sikerkönyv szerzője, a legnézettebb kábeltelevíziós politikai showműsor, az „O’Reilly Factor” (Fox News Channel) műsorvezetője. Szerzőtársa, Martin Dugard több történelmi tárgyú könyvével is szerepelt már a The New York Times bestseller-listáján.
További információk: hvg.hu