Digitális tartalmak felhasználása az oktatásban PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete és a Stiefel Eurocart Kft
pályázatot hirdet
„Digitális tartalmak felhasználása az oktatásban” címmel.

A pályázat célja: önálló tartalmak, óravázlatok létrehozása a Stiefel digitális tananyagok segítségével.
Pályázni lehet egy maximum 5 oldal hosszúságú, konkrét tanórai, módszertani ötleteket tartalmazó írással.

A pályázathoz a Stiefel Eurocart által kiadott „Európa földrajza” illetve „Honismeret” című digitális tananyagokat lehet felhasználni.

Ha Ön vagy az iskola még nem rendelkezik ezekkel, akkor a Stiefel Kft-től ingyenesen igényelhető a teljes funkcionalitással rendelkező CD, mely egészen a tanév végéig szabadon használható!

A pályázat háromfordulós, az első forduló beküldési határideje:

2009. március 10.

A legjobb pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy a döntőben szinte iskolai körülmények között mutassák be ötleteiket, módszertani megoldásaikat saját, kiválasztott diákjaik segítségével.
A pályázatot szakmai zsűri bírálja el.

Minden résztvevő ajándékot kap!

Az első forduló résztvevői egy 2BG-os pendrive vagy a Stiefel wellness atlasza közül választhatnak,

míg a második fordulóba bekerülő pályázók különleges, elektromágneses lebegő földgömböt kapnak.

A nyilvános döntő fődíjai: laptop, digitális videokamera, digitális fényképezőgép.

A pályázatot a Stiefel Eurocart Kft részére postán a vagy e-mailen lehet elküldeni. Minden esetben kérjük a pályázati adatlapot is csatolni!
Postacím: 1615 Budapest, Pf. 209.   

E-mail: iskola@stiefel.hu Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet (kérjük tárgyként megadni: pályázat)

További információ és CD-igénylés:
Stiefel Eurocart Kft,

e-mail: iskola@stiefel.hu Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet ;

telefon: (06-1) 415-20-10, 415-20-20

Hamarosan további információkat teszünk fel erre az oldalra, amelyek segíthetik Önt a pályázat elkészítésében! Ha nem akar lemaradni róluk, regisztráljon, vagy térjen vissza gyakran!

Forrás: http://iskola.okostabla.hu