0-0

Nem sikerült bevennie Algéria kapuját, így továbbra is nyeretlen a vb C-csoportjában az előzetesen esélyesnek tartott Anglia. Wayne Rooney-ék ötlettelenül és kevés helyzetet kialakítva játszottak a szívósan védekező afrikaiak ellen, és bár az idő előrehaladtával egyre nagyobb fölényben futballoztak, nem sikerült feltörniük az algír reteszt, így a veretlen Szlovénia ellen kellene megszerezniük a továbbjutáshoz szükséges pontokat.

Kapus-cserékkel melegített mindkét gárda, hisz az első meccseken betliző Green és Chaouchi is kimaradt a kezdőkből.

Bátran kezdett az első meccsén igen passzív Algéria, és bár ziccerig nem jutott James kapuja előtt, veszélyes beadásokkal azért riogatta a veterán vb-újoncot. Anglia körülményesen építgette akcióit, a sérülése után felépülő Barry például igen nehezen vette fel a ritmust, Lampard és Gerrard pedig ritkán tudta jó labdákkal megtámogatni a Rooney-Heskey csatárduót. Az első félóra végén azért épp a középpályás-duó veszélyeztetett, a Chelsea ásza például a félidő legnagyobb helyzetét hagyta ki 11 méterről.

A szünet után sem változott sokat a meccs képe, azaz Anglia nem tudott mit kezdeni ellenfelével, amely csak szórványos kontrákkal próbálkozott, de a mezőnyben sokáig egyenrangú ellenfele volt a Háromoroszlánosoknak. Feltűnő volt a klubidényben parádézó Rooney sok apró hibája, a Manchester United ásza bosszantó helyzetekbe keveredett emiatt többször is.

Terry is bakizott egyet, de James a helyén volt, a másik oldalon meg Heskey felpördülő lövése okozott riadalmat, de továbbra is várni kellett az igazán kidolgozott lehetőségekre. Anglia viszont egyre inkább beszorította ellenfelét, az afrikaiak bekkeltek, Capello cserékkel is frissített csapatán, jött Wright-Phillips és Defoe is.

Az idő fogytában egyre türelmetlenebb, főleg az angolok középpályája, amely olykor feleslegesen lődözte el a labdákat, így Rooney-éknak a maradék esélye is elszállt arra, hogy helyzetbe kerüljenek. Így maradt a 0-0, ami Angliának egyelőre kevés az üdvösséghez, azaz a továbbjutáshoz.

 

 

Anglia – Algéria 0-0

 

C-csoport állása a 2. forduló után

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
Szlovénia 2 1 1 0 3-2 4
Egyesült Államok 2 0 2 0 3-3 2
Anglia 2 0 2 0 1-1 2
Algéria 2 0 1 1 0-1 1


Forrás: pepsifoci.hu