0-0

1-0-ra verte Svájcot Chile a vb H-csoportjában, alaposan összekuszálva a szálakat a kvartettben. A meccs nagy részében emberhátrányban játszó svájciak nem bírtak a chileiek mozgékony támadóival, akik a 75. percben Gonzalez révén vették be a kaput, igaz, az akciót lesállás előzte meg.

Chile kezdte élénkebben a találkozót, Carmona, majd pár pillanattal később Vidal lövése jelezte a dél-amerikai csapat vállalkozó kedvét. Az első negyed óra után feléledtek a svájciak is, vagy inkább ellenfelük vett vissza, mindenesetre kiegyenlítettebb, és kissé laposabb is lett a meccs.

Ekkor a játékvezető lépett elő főszereplővé, gyors egymásutánban elkezdte osztogatni a lapokat, és közte becsúszott egy piros is, Behrami vesztette el a fejét, és kétszer is visszakapott az őt támadó chileieknek.

A kiállítás alaposan átírta a meccs forgatókönyvét, Chile most már magabiztosan támadhatott, a svájciak óvatosságát jelezte a Frei-Barnetta csere is. Sanchezé volt a félidő legnagyobb helyzete, de Benaglio védett a szünet előtt.

Sanchez ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta, ezúttal valóban hatalmas helyzetet hagyott ki. Ezt követően egyre-másra jöttek a chilei helyzetek, és egyáltalán nem volt meglepetés, hogy Chile végül gólra váltotta egyik helyzetét: Gonzalez fejelt okosan egy keresztlabdát az üresen maradt svájci kapuba. Meg kell jegyezni, a gólt előkészítő Paredes lesről indult.

Továbbra is Chile maradt támadásban, Paredes hagyott ki óriási ziccereket, majd a legvégén jöhetett volna a csattanó, a szinte semmilyen előre focit nem mutató Svájcnak is megvolt a lehetősége az egyenlítésre, de Derdiyok kihagyta azt.

Chile végül megérdemelten győzött, egy a lapokat előszeretettel villogtató, meglehetősen sajátságos felfogásban bíráskodó játékvezető által is befolyásolt meccsen. A dél-amerikai csapat támadójátéka felőrölte a svájci védelmet.

 

 

Chile – Svájc 0-1 (Gonzalez 75.)


Forrás: pepsifoci.hu